Ausztriába átérve éreztük, új szakasz kezdődött az úton, bár Mariazellt tekintettük eredetileg fordulópontnak.

Első pillantás a hegyekre

Bakony vége – Kisalföld eleje: Változó táj, barátságos szállások

Városlődön pihenőt tartottunk. Kellett is, és szerettük volna is. Kellett, mert a következő szálláson egy napig még nem volt hely, és szerettük volna is, mert így rendezhettük a sorainkat, felszereléseinket, fotóinkat. Itt kerültek fel a korábbi posztok a blogra.

Erdei út - Szentgál után

Éjszakai nehézségek Várpalota környékén

Amikor a középhegység dombokká szelídült, és az emelkedők és lejtők helyett végre hosszabbakat tudtunk menni, újabb problémával szembesültünk: a telefonhívásokból kiderült, számos zarándokszállás bezárt, és már nem hozzáférhető. Ráadásul az időjárás sem volt mindig bíztató.

Borult idő - széllel. Gyakori látvány

A korábbi nehézségekkel ellentétben a következő néhány nap végén sorra barátságos szállások vártak minket. Négy helyből háromról úgy engedtek utunkra, hogy visszavárnak minket, ha visszatértünk az útról, a negyedik szállásadónk pedig egy telefonhívást kért, ha hazajöttünk.

Egy kedves gesztus Tardoson

Templomot sepregető idős nénit kérdeztünk, merre van a vegyesbolt, aki először a kezében lévő almás sütit a kezünkbe nyomta, majd utána válaszolt. Még sajnálkozott is, hogy kettő sütije volt, és ha tudja, hogy találkozunk, a másikat sem eszi meg. Mi nem sajnálkoztunk, de nagyon meghatódtunk.

Rengeteg embernek vagyunk hálásak az út kapcsán, megpróbáljuk most felsorolni őket, reméljük nem marad ki senki.

Először is hálásak vagyunk egymásnak, a bíztatásért, a szervezésért, az ajándékokért, amelyeket egymástól minden nap kapunk.

Hálásak vagyunk a családjaink toleranciájáért, amellyel a holdkóros tervünket elnézték, vagy éppen aktívan támogatták. Ők a háttér-ország, akik bíztatással, információval és logisztikával szolgálnak kritikus helyzetekben. Domi például aprósütivel „kényeztetett” minket, amikor az első napokban éppen motivációra szorultunk.

Egy falatnyi szeretet