Eljött a nap, amikor három év minitúrái majd egyre hosszabb teljesítménytúrái után végre újra útra keltünk. A végcél ezúttal négyes volt: megkeresztelni kis Jakabot, Szent Jakab napján, a lébényi Szent Jakab templomban. A ráadás: az utat gyalog megtenni odáig, a magyarországi Szent Jakab úton, azaz a magyar caminón. Ez matematikailag Jakab a negyediken.

Ez persze nem annyira egyszerű, az utat tervezni kell. Jakab még kicsi, másfél éves, vele ennyit nem lehet gyalogolni, ha cipeljük az úton, akkor a holmiknak nem marad hely. Biztosan lenne más megoldás, de mi a szatellit rendszer mellett döntöttünk. Mi bolygóként haladunk a pályánkon Lébény felé, kis Jakab pedig egy idő után csatlakozik hozzánk naponta, mint egy műhold, valamelyik rugalmas és ügyes nagyszülő segítségével. Az ötlet jónak tűnt, mindkét nagyszülőpár lelkesnek látszott, így szállást foglaltunk nekik, és mi is felkészültünk.

Tudtuk, hogy lesz nyári csoportos zarándoklat, amely szintén azt tervezte, két turnusban vezet zarándok csoportokat július 25-i érkezéssel, ezért mi két nappal eléjük lőttük be az indulást, és szolgálatot vállaltunk, megbeszéltük a Jakab út “szülőanyjával”, Csillával, hogy megnézzük, megvannak-e még a lelki üzenetek az úton, amelyek majd újra és újra meglepik a csoportos zarándokokat.

Holmikat válogattunk, szabadságot foglaltunk, és várakozva néztünk a nagy nap elé.

Első nap, amikor késve indultunk, nem vitás

A munka olyan, ami szereti kitölteni a rá szabott időt, de szabadság előtt hajlamos felgyülemleni, ahogy most velünk is történt. Az indulás tervezett reggelén még mindig rengeteg céges tennivaló várt Gáborra, aki hatalmas erőbedobással készítette elő a szabadság alatti teljes tétlenséget, ami a zarándokút fontos feltétele. Semmilyen munkai kommunikációra alkalmas eszköz nem jöhet (túl nehéz, nem fér be a hátizsákba).

Az emelkedő Normafáig nagyon kivett minket. Vánszorogtunk, és hosszú időnek tűnt, mire felértünk. El is határoztunk, elkezdjük fogyasztani a magunkkal hozott élelmet. Éreztük, hogy késésben vagyunk, de nem tudtunk ellenállni a padnak. Megálltunk egy templom előtt, Gábor élelmet készített, Zsófi pecsétért elindult a templomba.

A templom zárva volt, a plébánián sem volt senki, de a szomszédos általános iskolában a portásnak volt egy pecsétje, amellyel szívesen pecsételt egyet a zarándok útikönyvbe. Megkaptuk utunk legelső pecsétjét, telibe találta az első napunkat.

Miután megebédeltünk, összeszedtük magunkat, és végre elkezdtük szedni a lábunkat. Utunk ismerős helyeken vezetett, sok helyen túráztunk már. Néhol spanyol El Caminó-s emlékképek elevenedtek meg, ahogy követtük a külvárosi kereszteződésekben felfestett sárga nyilakat.

A Páty előtti erdőben több fán láttuk a Vörös Meteor túraszövetség jelzését, de nekünk nem sikerült kiverni a fejünkből, hogy a fáknak levele érkezett Gmailen…

És az eredeti logó

A pátyi erdőben végre valóban úton éreztük magunkat, az életteli zöld erdő, a mezők magasra nőtt füveinek ringása az utunkat idézte, a távolban a budai hegység hegyvonulata elfeledtette velünk az első néhány kilométer nehézségét.

Az út első szakaszát Jakab nélkül terveztük megtenni, hogy belerázódjunk a gyaloglásba, de már első nap nagyon hiányzott a kis “Töki”.

A töki egyenes vonalzóval szerkesztett iránya mosolyogásra késztetett, és ahogy elkezdett ránk sötétedni, megláttuk a zsámbéki templom tornyát, végre tudtuk, hogy hamarosan megékezünk. Szállásunkon zarándok albergue nemzetközi szimbóluma virított, egyszerre éreztük magunkat otthon és úton.

Második nap, amikor a Jakabos szimbólumok útján sokat mosolyogtunk

Második nap reggel összeszedelőzködtünk, az otthonról hozott maradékokat elfogyasztva könnyebb hátizsákkal keltünk útra. A első fotó reggel készült, a mosolygás csak később jött.

A városba bemenve a reggeli kávé is nekünk üzent

Aztán a zsámbéki Lottózó hiányos felirata eszünkbe jutott, ki az ideális túratársaság… hát én, a Gyula, meg az Ottó, a….

Aki szívesen nosztalgiázik 1993-ból

https://www.youtube.com/watch?v=GONPQOUNEoo 

https://www.youtube.com/watch?v=yNV2Ya8UzUU

Mányon Jakabos kagylót formáztak a cukrászda tányérjai, testre szabva jöttek a pozitív üzenetek, hogy jó úton járunk.

Az útjelzők sorra emlékeztettek Szent Jakabra.

A hátizsákra mi is pozitív üzenetet varrtunk, hátha valakinek erre az iránymutatásra lenne szüksége.

A Jakab út életérzés folyamatosan velünk volt, ahogy telt a nap.

Harmadik nap, amikor a Gyöngyök útjára emlékeztünk

Tarján jómódú kisváros, a szőlőhegyen hangulatos lugasok, néha alpesi technikával épült házikók között mentünk, majd Tata határában újra ismerős tájon haladtunk, számos teljesítménytúra, és a Gyöngyök útjának jelzései emlékeztettek minket a zarándok nászutunkra (link)

Szállásunk a kapucinus plébánián volt, de nagyon vártunk egy találkozót, az agostyáni Természetes Életmód Alapítvány vezetőjével, Labancz Györgyivel találkoztunk. Náluk három éve emlékezetes estét töltöttünk, sokat emlegettük őket.

Folytatása következik…