Bakony vége – Kisalföld eleje: Változó táj, barátságos szállások

Városlődön pihenőt tartottunk. Kellett is, és szerettük volna is. Kellett, mert a következő szálláson egy napig még nem volt hely, és szerettük volna is, mert így rendezhettük a sorainkat, felszereléseinket, fotóinkat. Itt kerültek fel a korábbi posztok a blogra.

Erdei út - Szentgál után

Nagyon vártuk a pihenést, de várakozásainkkal ellentétben a másnapi útrakelés jobban esett, mint a megállás.

Ezen a környéken a német kisebbség számos jelével találkoztunk, de ez nem a községek hátrányára válik. Rendezett porták és utcák várják az erre járókat. Mindketten tanultunk németül, így az Ungarische Landeskunde – Magyarország tanulmányozása német szemmel – tantárgyakból szerzett ismereteket személyesen is megszemlélhettük.

Pihenőhely a városlődi halastónál

Útközben elmentünk Szarvaskő várának romjai mellett, ahol Waldorf iskolás 15 évesek földmérő eszközökkel mérték a vár becsült területét.

Szarvaskő vára egy karnyújtásnyira van

Estére kármelita nővérek vendégei lettünk, akik nagy szeretettel pártfogásba vettek minket, és megosztották velünk a vacsorájukat. Békés kolostorban töltöttük az éjszakát, hogy másnap újult erővel keljünk útra, feltöltődve a pihentető alvástól, a reggeli kávétól, és az útra adott motivációtól: egy tábla tejkrémmel töltött tejcsokitól.

Jelzés van - út az nincs

Kisalföldön a határig

A szintkülönbségek megszűntek, de az út nehezedett: ettől kezdve több gyöngy jelzéssel nem találkoztunk, mivel az út engedélyezés alatt áll. Térképünk és GPS nem lévén ettől kezdve a részletes útleírás lett a tájékozódás egyetlen eszköze, de a földutakon ez néha kevés támpontot jelent, így többször a vakszerencse határozta meg, hogy jó irányba mentünk. Általában azzal a tudattal sétáltunk, hogy lehet, hogy vissza kell fordulnunk, ha nem találkozunk a leírásban szereplő patakkal, vagy a másik földúttal.

Viszont a könnyebb terep miatt egyre hosszabb távokat mentünk, és kipróbáltuk magunkat, mennyit bírunk.

Egy hosszú nap végére már kilóg a ...

A napi gyaloglások közben egyre többet beszélgettünk, így a kifelé figyelés helyett a társas egymásra figyelés vette át a szerepet.

Egyre kevesebb emberrel találkozunk és keveredtünk beszélgetésbe, egyre gyakrabban szólt a belső hang.

Vándorló gondolatok

Falvakon át vezetett az út, a főutak mentén folyamatosan figyelnünk kellett, lát-e minket és kitér-e a szembejövő autós.Majd repceföldeken mentünk keresztül, amelyek élénksárga színe vidámabbá tette a napjainkat.

Fontos hívás repceföldön

Repceföld és napsütés

Ha bűntény történik, a két tekergő egyből gyanús

Rábakecölön nem sikerült reggel bevásárolnunk, mivel kirabolták a boltot. Szerencsére volt másik, így nem maradtunk éhen, viszont a rend éber őrei számára azonnal gyanúsak lettünk: valószínűleg a szemfüles falusiak jelezték, hogy mi nem ide tartozunk.

És hát ki más lehetne az elkövető, mint két idegen, akik valamilyen furcsa okból az országot gyalogszerrel járják?

Így aztán útszéli kihallgatásra került sor. Ahogy elmentünk a rendőrautó mellet, az ablak leereszkedett, és tiszteletteljesen, de határozottan megállásra kértek minket. A kérdések hasonlóak voltak, mint amiket mások kérdeztek, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, merre megyünk, de a hangsúly egészen más. Ez nem barátságos érdeklődés volt, és valószínűleg minden válaszunk egyre gyanúsabbá tett minket.

Úgy tűnt, megelégedtek azzal, hogy egyre furcsábbakat válaszolunk a kérdésekre, és ennek szívből örültünk, mert egy országúti üldözés nem tartott volna sokáig.

Végül leellenőrizték a személyiket, és futni (illetve gyalogolni) hagytak bennünket a távoli céljaink felé.

A Fertő-tó és környéke

A tó partján más lett a települések hangulata. Ápolt városok, nem titkolt jólét, erőteljes turizmus hatja át a falvakat, rengeteg vendéglátóhely, szálláshely várja az ideérkezőket.

Fertő-tó látképe

Utunk többségét kerékpárúton tettük, átvonuló felhők, megeredő esők kísértek minket. Nagyobb távokat mentünk, mint korábban, de egyre jobban bírtuk. Aludtunk népház (korábban moziterem) színpadán, és begyújtott vaskályha lobogó tüze mellett.

Fertőrákoson barát házaspár látogatott meg minket három csemetéjükkel, így kellemes, régről ismert társaságban költöttük az esős napot lezáró halvacsorát. Barátaink hoztak nekünk fontos ellátmányt: két rúd kolbászt, egy kis házipálinkát, vitamintablettát és kekszet.A kolbásznak másfél nap múlva már nyoma sem volt, de a többi szíverősítő még napokig kitartott.

Ahogy lassan magunk mögött hagytuk az országot, lélekben elbúcsúztunk a magyar tájaktól és a magyar körülményektől.

Utolsó pillantás a Fertő-tóra