Nyári zarándoklat Szent Jakab jegyében – 2. rész
Eljött a nap, amikor három év minitúrái majd egyre hosszabb teljesítménytúrái után végre újra útra keltünk. A végcél ezúttal négyes volt: megkeresztelni kis Jakabot, Szent Jakab napján, a lébényi Szent Jakab templomban. A ráadás: az utat gyalog megtenni odáig, a magyarországi Szent Jakab úton, azaz a magyar caminón. Ez matematikailag Jakab a negyediken.
Negyedik nap, amikor rallyautók verték fel a port
Reggel korábban indultunk – tanulva az előző napok déli-délutáni forró óráiból, hamar elhagytuk Tatát, ahol anno egy belevaló nagypapával találkoztunk.
Mocsára ismerősként érkeztünk, a kocsmában, ahol megálltunk pihenni, idén már jártunk: év elején itt találkoztunk egy zarándokkal, Siklósi Jóskával, aki hetedik emberöltőjét taposva indult Kesztölcről Santiagóba. Útját apró ajándékok árusításával tervezte finanszírozni, és Melkig jutott, ahol egy csúszos hegyoldalon elesett, és megsérült a válla. Sajnos a zarándoknak folyamatosan húzza a vállát a hátizsák, ezért kénytelen volt feladni terveit, és hazajönni Melkből. De a zarándok lelke soha nem pihen, 2016-ban ugyanonnan tervezte folytatni az utat, ahol kényszerűségből félbeszakította.
Mocsát áprilisban együtt hagytuk el, elkísértük Jóskát Nagyigmánd határáig, akkor készült a fenti közös fotó, most azonban útlezáró szalaggal találkoztunk, és rossz hírrel, nem mehetünk tovább, mert a keskeny földúton szembetalálkozhatunk százzal száguldó rallyautókkal. Így aztán letáboroztunk a pályaőr mellett, és megvártuk a mezőnyt. Két óra várakozás után egy bal kilencven fokos kanyarban megnézhettük a rengeteg autóból, egy teherautóból, egy homokfutóból (szöcskéből) és egy motorból álló versenyt.
Jó négy órát vesztegeltünk, mire elindultunk, nem akartunk tovább várni, de a verseny második körének még nem volt vége! Pár perc után száguldó autóval néztünk szembe, de az egyenes szakasz miatt jó előre láttuk, ezért le tudtunk húzódni. Az út azonban összeszűkült, és kanyarogni kezdett, de nem volt más alternatíva, mint haladni a szállás felé. A szűk utat mindkét oldalon sűrű cserjés és homoksáncok határolták be.
Kényelmetlen helyet. A kanyarok miatt nem lehet ötven-száz méternél előbbre látni, ezt a távot egy száguldó autó fél másodperc alatt megteszi, ennyi időnk van a csalánosba vagy a tövises gyalog akácok közé vetni magunkat. Gábor előre ment, pattanásig feszült izmokkal, Zsófi száz méterrel lemaradva. Így haladtunk kanyarról kanyarra, rendkívül nyugtalanul. Másfél órát sétálhattunk, de leizzadtunk, mire a végére értünk. Több autóval nem találkoztunk.
A zarándokok szökőkútjában nem fürödtünk meg, a szállás és az aprócska templom viszont békés hangulatot árasztott.
Ötödik nap, amikor újra rallyautókat néztünk
Nagyigmánd és Kisbér között újra a mezőny útján haladtunk, itt is leálltunk két órára autókat nézni. Egy S kanyarban állva bámultuk, ahogy stoppolnak és gyorsítanak ki az autók, amelyek a tegnapi körből már ismerősek voltak.
Utunk ettől függetlenül gyorsan telt, hamarosan Kisbér határában jártunk. Nagyon vártuk a szállásra érkezést, ide beszéltünk meg egy találkozót a nagyszülőkkel, akik házi ételeket, és kis Jakabot hoztak nekünk. Nagy volt az öröm, Jakab a Jakab úton!
Hatodik nap, amikor Jakab végre velünk tartott egy szakaszon
Gábor anyukájáról annyit érdemes tudni, hogy évekkel korábban, hatvanhárom éves korában mindenféle nyelvtudás nélkül végigjárta az El Camino de Santiagót. Most is szívesen segédkezett kisunokája elkísérésében. Gábor apukája pedig elvállalta a sofőrséget a napra.
Jó félóra ide-oda lépegetés után Jakab hordozóba került, és félóra alatt átértünk az eredetileg megbeszélt találkozóhelyre, Bársonyosba.
Itt újratárgyaltuk a találkozópontot, és Tápszentmiklós felé vettük az utat. A hordozó árnyékában Jakab egy darabig nagy boldogsággal figyelte a traktorokat és a „mú”-kat, aztán álomba szenderült, és a következő falu határáig csendben szuszogott.
Tápszentmiklósról egy közös ebéd után a nagyszülők Győrbe mentek Jakab társaságában, mi pedig Pannonhalmára. Az esti szentmise témája zarándoklét körül forgott, a padokban rajtunk kívül három másik zarándok is ült, a három hölgy első napjukat fejezték be a szálláson.
Hetedik nap, amikor Jakabbal egy fedél alatt aludtunk
Pannonhalmáról ismét korán útra keltünk, vártuk az esti találkozót a családdal Győrben. Műszakváltásra készültünk, Zsófi szülei aznap váltották Gábor szüleit kis Jakab szolgálatában. Szerencsések vagyunk négy ilyen belevaló, rugalmas nagyszülővel, az biztos!
Aznap hegyes-völgyes szakasz következett, a hőséget árnnyal hűsítő részeken szúnyog hadak vártak minket, de ettől függetlenül hangulatos szakasz volt.
Ménfőcsanakon megettük az út legfinomabb fagyiját, majd Gyirmótnál megkerestük az aznapi kirakott zarándok üzenetet a kilátón. (Nem volt meg.)
Késő délután nagy családi étkezés várt minket, nagyszülőkkel, boldog kis Jakabbal. Kétségkívül ez volt az út érzelmi csúcspontja.
Nyolcadik, amikor nyulak tették vidámmá a megérkezésünket
Hajnalban indultunk, minél többet letudjunk az útból a hőség előtt. Az autópályát keresztezve csodás dolog történt.
Hátunk mögött az autók zajával és mozgásával, szembe találkoztunk két jókora nyúllal. Szembeszél volt, a két állat nem érezte a szagunkat, és az autóktól nem hallotta a zajt, amit a lépteink keltettek. Mi azonnal megmerevedtünk. A nyulak ránk meregették a szemünket, de nem láttak, vagy nem törődtek velünk. Néhány méter távolságban voltak tőlünk.
Csodás félóra vette kezdetét. A két mezei nyúl kényelmes helyet talált. Szépen kiszaglásztak néhány ízletes növényt, amit komótosan elropogtattak. Aztán leültek, tisztálkodtak, majd egy kicsit bolhászkodtak. Egymást is átnézték bolha szempontból, aztán játékosan kergetőztek. Néha hátsó lábra álltak, és kitágult orrlyukakkal próbálták megállapítani, veszélyt jelentünk-e. De továbbra is felőlük fújt a reggeli szellő. Egynek éreztük magunkat a természettel.
Az idillnek félóra után vetettünk véget, amikor elhatároztuk, ideje útra kelnünk. Amint egy lassú lépést tettünk előre, a két gyalogszőrös egy szempillantás alatt megiramodott és eltűnt a bokrok között.
Hosszú órák következtek, árnyék nélküli kilométerek, de tudtuk, ma célba érünk.
Sóhaj. Innen már csak 3210 km-t kellene elsétálni, hogy újra a zarándokok egyik fővárosába érjünk.
Szent Jakab napja, kis Jakab napja
Két nap szünetet követően visszatértünk Lébénybe, hogy találkozzunk a csoportos zarándokokkal, és hogy felkészüljünk kis “töki” keresztelőjére. Részt vettünk a zarándokok búcsúján, bár nem a csoportokkal tettük meg az utat, végig úgy éreztük magunkat, mint a csoport láthatatlan előőrse, az út friss bejárója. De nagyon vártuk a folytatást.
Kis Jakabra nagy öröm és egyben nagy megpróbáltatás várt.
Először is Jakabos díszeket kapott, felvarrót és nyakláncot.
Azután ünnepélyes ceremónia vette kezdetét a templomban.
Nagy nap volt nekünk ez a nap. Kis Jakab július 25-én, azaz Szent Jakab napján, a lébényi Szent Jakab templomban, a magyarországi Szent Jakab út végpontjában, Jakabos zarándokok becses társaságában kapta meg a keresztség szentségét, amely talán segít majd neki, hogy egyszer kiérdemelje az előzetesen megkapott, apai vezetéknévből származó Sz. Jakab jelzőt.
Ki tudja?
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!