Veszprém környéke és a Bakony eleje
Amikor a középhegység dombokká szelídült, és az emelkedők és lejtők helyett végre hosszabbakat tudtunk menni, újabb problémával szembesültünk: a telefonhívásokból kiderült, számos zarándokszállás bezárt, és már nem hozzáférhető. Ráadásul az időjárás sem volt mindig bíztató.
Nem volt könnyű azzal szembesülni, hogy a következő négy napban egyetlen szálláshelyünk sincs, miközben sem térkép, sem útikönyv nem áll rendelkezésre alternatívákat keresni.
A családi háttércsapat ezért munkának látott, és keresgélni kezdtek a neten telefonszámok után.
Várpalotán számos próbálkozás után sem találtunk helyet, így végül a polgármester asszony titkárságával beszéltünk. Neki végül – a történetünket megismerve – megesett rajtunk a szíve, és egy éjszakára vendégül látott a Felsővárosi Kvártélyházban, így egy gyönyörűen felújított parasztházban találtunk éjszakai szállást. Elmondhatatlanul hálásak voltunk a váratlan baráti gesztusért, főleg hogy aznapra már-már feladtuk a reményt, hogy bármilyen – gyalog elérhető közelségben lévő – szállást találjunk.
Egy baráti este
Várpalotát követően letértünk az útról, és egy félreértésnek köszönhetően jókora kerülővel Balatonfűzfőre mentünk, ahol kellemes szállás várt minket. Egy baráti család várt jó szóval és bográcsos csirkepaprikással, valamint nokedlivel és a hátsó kertben termett méregerős paprikával.
Hihetetlen mennyiséget képes az ember elfogyasztani, ha előtte órák hosszat a friss levegőn sétált és erről tanúbizonyságot is tettünk. Rozéfröccs és beszélgetés folyt hajnalig, majd fiatalkorunk zeneszámaira táncra is perdültünk.
Végre kimostunk mindent, amiből szinte semmi sem száradt meg, így másnap nyirkos ruhában indultunk. Annyi baj legyen, egy ilyen este után nincs, ami elkeseríthetne!
A Balaton-felvidék huszadik századi „hagyománya”
Ezen a vidéken rácsodálkoztunk néhány – túraszempontból érdekes vagy furcsa – dologra.Aki itt lakik, annak ez unásig ismert lehet, de mi elgondolkodtunk rajtuk.
Az egyik egy kilátó, amelynél éppen egy tehervonat haladt át, amikor felértünk. De jó hosszú. Aztán rájöttünk, hogy nem tehervonat, hanem valami folyamatos zajforrás mellett vagyunk.
Kiderült, hogy a honvédség által felállított kilátó külszíni fejtésre és kőtörő üzemre néz. Fuccs a romantikának, ez nem madárfüttyös erdő! A követ szállító futószalag állandó zajjal kontrázta a korábbi napok csendjét.
Egy másik helyen a piros túraösvény helyén már külszíni bányaterület van, és ha ez nem lenne világos, több vonalban keresztben fel lett szántva a túraút, hogy még csak véletlenül se lehessen átkelni rajta.
Azután Fűzfő gyártelepnél feltűnt, hogy csövek állnak ki a földből, mintha szellőzőnyílások lennének valami föld alatti bunkerhez. Kiderült, a világháború után a föld alá telepített lőporgyár csövei ezek, valóban hatalmas kiterjedésű földalatti létesítmény tetején visz az út, sőt, az alagutak egy része ma már bejárható: művészeti kiállításnak ad otthont.
Megmosolyogtató apróságok és történetek a Balaton keleti felvidékéről
Vannak érdekességek, amelyeknek biztos van egyszerű és kézenfekvő magyarázata, de nekünk jobban esett saját verziókat kitalálni.
Zsófi például már az út elején felfedezte, hogy a biológia órán, vagy akár az orvosi egyetemen is tévednek. A korábban tanultakkal szemben, az emberi fenék valójában „lemezkékből” áll, amelyek sok-sok óra gyaloglás után hajlamosak külön-külön fájni.
Inotán tornász kutyával találkoztunk, aki egy utcával arrébbról, egy garázs lapos tetejére feljutva ugatott meg bennünket. Biztosan akrobata a gazdi, vagy az eb családfájába bekerült korábban valamilyen fára mászó emlős. Ilyen mutatvánnyal később sem találkoztunk, ő pedig a garázstetőről közölte büszkén, hogy ez amúgy az ő territóriuma és semmi keresnivalónk nincs ott, bármilyen messze is vagyunk tőle. Aggódtunk is, mert aki feljut a tetőre, az előbb-utóbb a többi tetőt is birtokba veszi, és akkor félpercen belül odaugrándozik a háztetőkön, aztán ránk is felmászik, és oda harap, ahová más kutya fel sem érne.
Mondjuk biztosan macskát is meglepett már ezzel a tudományával, de éppenséggel az is lehet, hogy egy macsek volt a tanítómestere.
Királyszentistvánban a Szent István parkban szokatlan, fából faragott szobor áll: az első magyar király furcsa, szinte élveteg mosollyal az arcán néz a Balaton irányába. Ez nem a szigorú államalapító, hanem a király, aki tényleg örül annak, hogy itt lehet. De lehet, hogy másnak más jutna eszébe a huncut királyi mosoly láttán.
Veszprém után Csatárhegyen még egy köves, girbe-gurba földút is lehet Kápolna „út”, és az arról leágazó kapubejárók az „utcák”. Ez valóban lehet út és utca, de ettől kezdve már csalódottan vettük tudomásul, hogy az egyenesebb ösvényekre nem került ki a „sugárút” tábla.
Ellenben a kreatív gyöngyös útjelzések néha szívmelengető meglepetést okoztak.
Aután az sem hagyott minket nyugodni, hogy Szentgál vasútállomás hogyhogy három km-re a falu vége tábla után fekszik. Sőt, amíg oda nem értünk, azt hittük, hogy ez egy sajtóhiba az útleírásban. Pedig nem az.
Erre több magyarázat született, amely szerint a község a sín elvezetése után nőtt ki a földből, vagy a sínek építése idején regnáló polgármester valami személyes ügyön összeveszett a tisztségviselővel, aki a nyomvonalat jelölte ki, és aki ezek után bosszúból igazított az irányon. Aki esetleg tudja a jó választ, alul megírhatná.
Feltűnt az is, hogy rengeteg vadászles várja a vadászokat, de két helyen feldőlt és oldalán fekvő vadászlessel is találkoztunk. Természetesen nem az orkánerejű szél jutott eszünkbe, vagy az esetlegesen folyamatban lévő javítások, hanem hogy itt bizony csata volt, és ezúttal a vadak győztek.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!