Gerecse és Vértes

A korábbi nehézségekkel ellentétben a következő néhány nap végén sorra barátságos szállások vártak minket. Négy helyből háromról úgy engedtek utunkra, hogy visszavárnak minket, ha visszatértünk az útról, a negyedik szállásadónk pedig egy telefonhívást kért, ha hazajöttünk.

Egy kedves gesztus Tardoson

Templomot sepregető idős nénit kérdeztünk, merre van a vegyesbolt, aki először a kezében lévő almás sütit a kezünkbe nyomta, majd utána válaszolt. Még sajnálkozott is, hogy kettő sütije volt, és ha tudja, hogy találkozunk, a másikat sem eszi meg. Mi nem sajnálkoztunk, de nagyon meghatódtunk.

Ökofalu Agostyánban

Aki szeretné megtudni, milyen volt az élet a középkorban és milyen a fenntartható életforma manapság, annak érdemes ellátogatnia Agostyánba, de nem árt egy-két, az otthon megszokott életformától eltérő dologra felkészülni.

Jobbra középkori fogadó - balra a szállásunk

Jobbra középkori fogadó - balra a szállásunk

Például a szállásra igénybe vehető házakban nincs 220 voltos áram, így elektromos eszközöket nem lehet sem használni, sem tölteni – csak az iskola épületében, ha nagyon szükséges. Van ugyan szélkerékkel és napelemmel fejlesztett áram minden házban, ez azonban csak 12 voltos izzókat üzemeltet, amit szinte nem is érdemes felkapcsolni, mert a gyertyafény egyébként is romantikusabb. A mobil lefedettség meseszerű, hol volt, hol nem volt. A házak tetőterében matracok vannak, de hálózsákról és párnáról ki-ki maga gondoskodik.

Az esti fürdésnél az ifjú férjé volt a megtiszteltetés, hogy a fával megrakott katlanból bádogvödörben vigye be az ülőkádba a még lobogó vizet az ifjú arának, aki aztán a kád melletti hordóból hideg vízzel keverve tudta beállítani a kívánt hőfokot.

Agostyánban ökofalu és középkori fogadó várt minket. A vendégfogadó biopálinka feloldotta bennünk a kezdődő eső miatti feszültséget, és az egyre jobban zuhogó esőben később sem kívántunk kimenni és megnézni az ökofarmot. Igaz, ezt másnap reggel szép időben pótoltuk a korai indulás rovására.

Ökofalu oktatóközpont

Ökofalu oktatóközpont

Megnéztük, milyen körülmények között zajlik a természetes életmódra való nevelés, ahol a gyerekek megtanulják a gyógynövények hasznaitól kezdve a természetes áramfejlesztést, vagy azt, mennyi munkát igényel egy olyan „egyszerű” dolog, hogy melegvíz folyjon a csapból fenn a domboldalon.

Így készül a melegvíz

Így készül a melegvíz

A házigazda elmesélte és megmutatta a Mátyás korabeli ásatások jegyzőkönyveiből kiindulva felépített középkori fogadót és a körtemplomot, amely korhű módszerekkel és technikákkal épül a kies domboldalon. A korabeli faszerkezetek mellett például a felfedezett meszes tímárműhelyben készült szőrök díszítik és szigetelik a fogadó falát.

Az eredeti körtemplom romjai

Az eredeti körtemplom romjai

Aki igényli, középkori vendéglátást is kérhet, korabeli ízekkel, ételekkel és lantzenével, mi ettől természetesen eltekintettünk.

Az útra üzenetet kaptunk ajándékba: Thor Heyerdahl történetét, aki a feleségével elhatározta, hogy megkeresi azt a helyet, amelyet még nem rontott meg a civilizáció. Útjukat Mikronézia felé vették, ahol hajóval sorra járták a szigetet az utolsó érintetlen közösséget keresve.

Ahogy szigetről szigetre haladtak, meglepetés érte őket. A bennszülöttek, akik a világtól elzárt szigeteken laktak, általában alig várták, hogy kikössön a hajó, és újabb – számukra egyébként teljesen haszontalan – dolgokhoz jussanak, amelyekkel büszkélkedhettek a törzseken belül. Nem baj, ha a T-modell üzemanyag nélkül nem megy, nem baj, ha az óra nem jár, a lényeg, hogy megszerezzék és kitűnjenek a faluban. Ezek a szigetlakók általában folyamatosan azért dolgoztak a kókuszligetekben vagy más, a civilizáció számára hasznos termények körül, hogy a következő hajószállítmány kacatjai közül megvásárolhassanak valamit.

Kísértetiesen hasonlít a történet az életünkhöz. Manapság is hajlamosak vagyunk úgy élni, hogy számunkra felesleges dolgokat fogyasztunk, még akkor is, ha az előteremtéséért fel kell adnunk szabadságunk nagy részét.

De ennél fontosabb dolgot is leszűrtünk: ha az anyagi világtól „érintetlen” közösséget szeretnénk találni, nem kell elutazni a világ másik végébe, hanem ott kell megteremteni, ahol éppen vagyunk.

Kemence és kézműves bútorok az oktatóközpontban

Kemence és kézműves bútorok az oktatóközpontban

A lelki útravaló mellett egy marék mentával kedveskedett a házigazda, amit egész nap rágcsáltunk.

A mentára szükség is volt, mert a nap egyre nehezebb lett. Amikor az eredeti körtemplom romjait néztük, és a Jakab út jelére csodálkoztunk rá, még szép idő volt, de a tatai Öreg-tónál, majd a szántóföldeken süvítő szél, vagy a Tagyospusztánál több helyen szabadon eresztett kutyák rengeteg energiánkat felemésztettek. Bár este hatra terveztük az érkezést, az egész napi szembeszél után végül csak nyolc óra felé értünk a megbeszélt szálláshelyre.

Idős zarándok hölgy bőségasztala

Aznapi szállásunk egy kedves hölgynél volt, aki már este hat óta aggódott, mikor érkezünk. A cserépkályhával alaposan befűtött szobába leraktuk a holminkat, és máris asztalhoz invitált minket. A lakás berendezése a nagymamáink és dédnagymamáink korát idézte, azonnal „befogadott unokának” éreztük magunkat.

Aznap este a sváb konyha házias ízeivel lettünk kényeztetve. Húsleves, a ház körül nevelt csirkéből, kacsasült párolt káposztával, krumpli-gombóccal, amellyel a sültes serpenyőt is ki lehetett kitörölgetni.

A másnapi útra püspökkenyér kísért, frissen a sütőből. Hagytunk is adományt, és reméltük, hogy fedezte a lakoma ránk eső részét.

Mivel azonban Húsvét reggelére ébredtünk, indulás előtt egyszer csak csengettek, és a szomszéd apuka állított be két fiával locsolni, így Zsófi is részesült a versben és az örömben. Napközben ezután könnyű volt megismerni, ha felőle fújt a szél.

Remeték néma élete

Az út a Kamalduli Remeteség mellett megy, amelyben már nem laknak remeték, de idegenvezető tájékoztat és fotók mutatják be a középkori magyar és a mai napig is remete életet élő lengyel szerzetesek mindennapjait.

Kamalduli Remeteség

Kamalduli Remeteség

Minden szerzetes egy számára kijelölt kisházban éli az életét egyetlen szó nélkül. A házban szoba, fürdő, kápolna van, valamint tartozik hozzá egy kiskert, ahol a remeték gyógynövényeket termesztenek. Laikus testvérek naponta gondoskodnak arról, hogy legyen elegendő élelem, víz, tiszta ruha és fűtőanyag a remeték számára, mindez azonban verbális kommunikáció nélkül, egy átadóablakon keresztül történik.

Remeték házai

Remeték házai

Ha egy szerzetes megbetegszik, vagy bármilyen segítségre van a házon belül, akkor nem átsétál a szomszédba, vagy kiszól az ablakon, hanem lábast rak az ablakba, és ilyenkor a rendfőnök oldozhatja fel a hallgatási fogadalmát, hogy elmondja a panaszait az orvosnak.

Érdekes élet lehet, ha az ember egy szót sem szól. Szerintünk mindenkinek vannak olyan – általában hölgy – ismerősei, akik ennek szöges ellentétét teszik nap, mint nap. Érdekes volna kipróbálni, milyen hatással lenne rájuk akár már egynapi hallgatási fogadalom.

Mindenesetre nekünk sem való a néma lét, a gyaloglást hosszú beszélgetésekkel töltjük ki a legkülönbözőbb személyes és általános témákról.

Kóbor apácák garázdálkodnak Oroszlány környékén

Éjjeli szállásunk Oroszlányon volt a plébánián. András atya, aki a szállásadónk lett, a telefonos bejelentkezéskor szokatlan kérdéssel lepte meg Zsófit: „De ugye maga nem kóbor apáca?”

Gyorsan tisztáztuk a dolgot, de a kérdés nem hagyott minket nyugodni. Mi lehet aggasztó abban, ha valaki kóbor apáca? Egyáltalán, melyik apáca számít annak? És mit csinálhattak a környéken, hogy nem tanácsos őket befogadni?

Gondolkoztunk eleget, de nem jöttünk rá, miért lennének veszélyesek a kóbor női szerzetesek. Akinek van esetleg ötlete, leírhatná a komment szekcióban.

Az oroszlányi plébánián nagy álmokat szőnek. Bár egyelőre csak tervek vannak, amelyekről nem ildomos beszélni, amíg meg nem valósulnak, de ha ezek az álmok valóra válnak, Majkpuszta felkerül a keresztény világ térképére, mint a vallásközi megbékélés és megértés helyszíne, ezért nagyon drukkolunk a megvalósulásért.

Móron a kapucinus rendházban aludtunk, ahol feltűnt, hogy törik a magyart az atyák. Kiderült, hogy a négy testvérből három olasz, akik ennek ellenére szabatosan beszélik a magyar nyelvet, csak akkor kellett visszakérdezniük, amikor hadartunk.

Forró tea, olasz keksz segített kibírni vacsoraidőig, amíg rendbeszedtük magunkat. Az enyhe olasz akcentussal, de tisztán és érthetően elmondott mise, a rendház nyugodt hangulata, a helyből áradó béke és a húsvéti bőséglakomákról maradt vacsora rendbetett minket, és Leopoldo atya megemlítette, szívesen viszontlát minket, ha ennek a kalandnak vége.

Kastély Móron

Kastély Móron

A rákövetkező napunk Iszkaszentgyörgyön ért véget, ahol jellegzetesen alföldi étel, lucskos káposzta várt minket a házigazda jóvoltából. Mint kiderült, közülünk mindenkinek vannak szegedi kötődései, így barátságos beszélgetés enyhítette a gyaloglás fáradalmait. Itt sem kellett minket altatni, különösen hogy a nap vége felé áztatott minket az eső, így lassabban haladtunk.

Másnap reggel becses ajándékokat kaptunk, kézzel készített kis ikonokat fából, valamint áldást az útra. Mindkettő azóta is velünk van az úton.

Az áldásról még annyit, hogy úgy döntöttünk, inkább az utunkat megáldóknak hiszünk, mint a Fertő-tó mellett lakó hölgynek, akinek elmeséltük, hogy harmadik hete gyalogolunk, és hogy merre tartunk, mire felkiáltott: „Maguk el vannak átkozva!” – aztán becsapta az ajtót.

Nem, mi nem így gondoljuk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


9 − 6 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>