Amikor elhatároztuk, hogy kicsit másképp megyünk a caminón, nem hajnaltól délig sietünk ágyat foglalni, hanem később indulunk, szinte azonnal helyreállt a lelki békénk. A sátor mindig biztos alvóhelyet nyújtó biztonságának köszönhetően ezt meg is tehettük.

Sátrazók a templomos lovag mellett - a hospitalero engedélyével, tus és wc használattal

Napközben ismeretségeket, barátságokat kötöttünk magyar és más zarándokokkal, délután pedig a saját utunkat jártuk. Tulajdonképpen ugyanazt az utat jártuk, mint mások, csak más időzítéssel: későbbi keléssel és későbbi fekvéssel.

Feltűnt, hogy déltől kezdve eleve feleannyian járták az utakat, és újra a csend lett az útitársunk, egy-egy találkozással színesítve, délután négy után pedig teljesen egyedül maradtunk az úton, így zavartalanul élvezhettük a csendes naplementéket, a csillagos égbolt alatta tücsökciripelést. Újra úgy éreztük, az eredeti El Caminó-n vagyunk, a tejút alatt, pontosan úgy, ahogyan a középkorban járták az utakat a zarándokok.

Napsütés a ködös erdőben

És emellett más dologra is figyelmesek lettünk. Azok a zarándokok, akikkel esténként találkoztunk, előbb-utóbb közeli ismerőseink lettek. Volt tucatnyi zarándok, akik hasonló elvek mentén szervezték az útjukat, ők voltak az El Camino nomádjai.

A nomádokkal nem lehet szállásokon találkozni, és napközben is akkor gyalogolnak, amikor a többiek már a szálláson pihennek. Öntörvényűek, és kitartanak a saját szabályaik mellett.

A zarándokút olyan, amilyennek te formálod, másszóval az lesz veled az úton, amit magaddal viszel a tényleges és a „lelki” hátizsákodban, és ezt a felismerést a nomádok az előnyökre használták.

Romház Baszkföldön

A Szent Antal kolostor romjainál hosszan elbeszélgettünk két nomáddal, akikről már néhány perc beszélgetés után kiderült, hogy szintén másként gondolkodnak a zarándokútról.

A két cseh lány már az út elején úgy döntött, nem szeretne ágyat hajkurászni, így elhatározták, elég vagányak – vagy éppen őrültek – ahhoz, hogy szabad ég alatt aludjanak. Aludtak az úttól messzebb eső várromok között, templomok bejáratánál, remeteségeknél, parkokban. Felszabadultak voltak, mosolyogva beszéltek az ágyakért induló rohamról, és hogy nekik nem kell attól tartaniuk, hogy nem lesz ágyuk.

Igaz, volt, amikor reggel találkoztunk velük, és még a reggeli kávéra várva vacogtak a hajnali hűvösben. De úgy tartották, ettől erősebbek és függetlenebbek lesznek, és ahogy rájuk néztük, el is hittük nekik.

Megismerkedtünk egy német fiúval, aki egy alkalommal egy félkész építkezésen aludt, spanyol hajléktalanokkal, akikkel hajnalig beszélgettek a tűz mellett. Azt nem mondta, csak mi tettük hozzá gondolatban, hogy lehet, hogy azért beszélgettek hajnalig, mert nem merte nyugodtan álomra hajtani a fejét.

Baszk falu

Egy középkorú olasz férfi azért kerülte a szállásokat, mert mint elmondta: elege van a katonás rendből, hogy hajnalban már kizavarják a szállásról, és hogy este tízkor leoltják a villanyt. Ő azért jött, hogy az utat járja, nem pedig azért, hogy mások mondják meg minden este, hogyan viselkedjen.

Megértettük őket, hosszú hónapnyi kettesben eltöltött gyaloglás után először minket is sokkolt az útra kelő zarándokhad. De ahogy haladtunk előre, azt tapasztaltuk, hogy vagy eloszlottak a szakaszok között, vagy csak megszoktuk a népsűrűséget, mert egyre kevésbé tűnt zsúfoltnak az út, és ha a megszokott tempó szerint haladtunk, egyre több ismerős arcot láttunk viszont.