A szemfülesebbek már észrevehették, hogy megjelent egy újabb pont a menüsorban: Túratippek címmel. Aki oldalunkon kedvet kapott egy kis sétához, az itt mindig találhat magának friss túrát, amelyhez díjmentesen vagy önköltségi áron lehet csatlakozni, a Sétafika.hu jóvoltából.

Ezen a héten Koncz Jánossal, a Sétafika.hu alapítójával, szerkesztőjével beszélgettünk.

Koncz János

Gyaloglunk.hu: Hogyan született a Sétafika.hu?

Koncz János: 2005-ben egy kedélyes nyáresti sörözés alkalmával merült fel, hogy sok ember van, aki szívesen elindulna hegyen-völgyön át, de nem ismeri a jelzéseket, fél egyedül, vagy nincs társasága, ugyanakkor vagyunk mi, akik szívesen vezetnénk túrákat. Azt gondoltuk, jó lenne ezt a két igényt valahogy összehozni. Mivel az internet már terjedőben volt, némi programozói tudással elindítottuk az oldalt.

A névadással gondban voltunk, mivel szinte minden jól hangzó, „túrás” nevet lefoglaltak, idegen hangzású vagy nehezen megjegyezhető nevet pedig nem akartunk az oldalnak adni. Otthon, programozás közben elmeséltem a tervünket a kislányomnak, aki a gyerekek természetességével rávágta, hogy legyen a név „sétafika”. A név megtetszett, és azóta is így ismernek minket.

A Sétafika csapat 1

Gy.hu: Mitől különleges a sétafika.hu?

K.J.: A Sétafikánál első perctől nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy határozottan és következetesen betartsuk az elveinket, amelyek közül a legfontosabb a nyitottság.  A túrázni vágyó emberek nagy gondja, hogy szeretnének kijutni a természetbe, de nem szívesen csatlakoznak már kialakult csapathoz, mivel kívülállónak érzik magukat. A legtöbb túracsapatnál valóban kialakulhat egyféle zártság, amely belterjességhez vezet. Mi erre mindig ügyeltünk: nem csak szlogen szinten tartottuk meg nyíltságunkat, hanem valóban mindig örömmel fogadjuk az új arcokat, miközben a régieknek is örülünk. Ez a szemlélet pozitív üzenetet tartalmaz, s a hozzáállás „öröklődik”: akik egykor „új” túrázóként barátságos fogadtatásban részesültek, azok később hasonlóképp viszonyulnak az újonnan érkezőkhöz, hiszen maguk is ezt látták.

A rendszerünk másik oszlopa az ingyenesség. A túrák leszervezéséért a túravezetők semmiféle ellenszolgáltatást nem kérnek, nem kapnak. A túrákat a túravezetők saját és túratársaik öröméért szervezik, így a túrák költsége csak az amúgy elkerülhetetlen kiadásokból – utazás, étel, ital, esetleg szállásköltség – tevődik össze. A túravezetők ebben is igyekeznek megtalálni a lehető legolcsóbb megoldásokat, így azok is eljuthatnak hazánk távolabbi, szép helyeire, vagy a környező országok csodálatos tájaira, akik ezt egyébként anyagi kereteik miatt fizetős túrákkal nem tehetnék meg. Erre szolgál a telekocsis rendszer, amely olcsóbb utazást tesz lehetővé, mint a tömegközlekedés, illetve több napos túrák alkalmával nem ritka a közös szalonnasütés, bográcsozás, amely költségkímélő, és nagyon-nagyon hangulatos.

A Sétafika csapat 2

A nyíltság és az ingyenesség, valamint az oldal befogadó jellege miatt hírünk szájról szájra terjed, és a túrák sokszínűsége révén mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő túralehetőséget, s legközelebb hozza barátját, ismerősét is.

Gy.hu: Melyik a tíz legnépszerűbb túracélpont? 

K.J.: A leggyakoribb célpontok területi eloszlását nagyban befolyásolja Magyarország főváros központúsága. A túrázók többsége budapesti vagy Pest megyei, így ennek megfelelően a Budapest környéki látványosságok állnak az élen; szerencsére a túravezetők helyismerete gazdag, így nem válnak „lerágott csonttá” ezek a helyek sem. A túrakiírások szerinti tíz leglátogatottabb hely sorrendiség nélkül: a Pilis, a Börzsöny, a Cserhát, a Budai-hegyek, a Bakony, a Mecsek, a Mátra, a Bükk és a Zemplén. De nagy érdeklődésre tartanak számot a Tátrába, Erdélybe indított túrák, és csapatunk már eljutott a Triglavra, az Olümposzra, Ukrajnába is.

A Sétafika csapat 3

Gy.hu: Kik járnak veletek túrázni?

K.J.: Eredetileg a 25-40-es korosztály talált meg minket, akik közül sok egyedülálló, szellemi munkát végző túratárs volt. Az idő múlásával azonban megjelentek azok is, akik elmesélésekből ismerték meg a Sétafikát: idősebb túratársainkat, velünk túrázó párokat, gyermekes szülőket már a jó hírünk vonzotta be. Szerencsére sok lelkes túravezetőnk van, így a felmerülő igényeket szinte azonnal feldolgozta valaki. Ma már sokféle túra található a kínálatunkban a kisgyermekes családoknak tervezett túráktól, a sétálgatni, kirándulgatni vágyó, nyugdíjas korú barátaink számára tervezett könnyű kikapcsolódásokon keresztül egészen az extrém hegymászó túrákig.

Sétafika kézfogás 1

A túrák „átjárhatók”, így sokszor megesik, hogy valaki könnyebb kiruccanásra indul el, de ott kedvet kap más túravezetők túrájához is az elbeszélések alapján, s legközelebb már nehezebb, hosszabb túrán látjuk viszont.

Az elmúlt években egyre többen engedhetnek meg maguknak jobb minőségű, magasabb komfortérzetet biztosító felszereléseket, így az időjárás egyre kevésbé meghatározó momentum: hidegben, szélben is sokan nekiindulnak. Ez mind a túrák évszakbeli eloszlásán, mind a kiszemelt célpontokban érezhető.

Az egyetlen lényeges dolog, hogy mindenki a teherbírásának megfelelő túrát válasszon, és akkor jól fogja magát érezni!

Sétafika kézfogás 2

Gy.hu: Hogyan látjátok a túrázókat és a túrázási szokásokat?

K.J.: Megfigyeltük, hogy az egyes életkorokban más és más a túrázáshoz való hozzáállás.

A pici gyermekek rövid sétákra indulhatnak el szüleikkel, de a kisiskolások már jobban bírják a gyaloglást, mint az idősebbek. A gyermekeknél egyetlen szempontot kell figyelembe vennünk, ha nekik tervezünk: le kell kösse őket a kaland, a látnivaló. Ehhez néha kerettörténeteket ötlenek ki a szülők, de egyszerűbb olyan helyre menni velük, ami eleve kalandos, mászós és nem kell egyfolytában fegyelmezni őket. Így estére boldogan és kellően kifáradva dughatjuk ágyba őket.

Később tini korban nagyon kevesen indulnak el az erdőkre, mezőkre. Ez természetes, nem is szabad erőltetni a dolgot, mert a kényszer csak visszatetszést, dacot vált ki belőlük; nem igazi élmény duzzogó, „nekemsemminemjó” arcot vágó kamasszal végigmenni egy útvonalon. Tehát őket tényleg csak akkor visszük, ha igazán van kedvük.

Telnek-múlnak az évek. A kamaszok ifjú felnőttekké érnek, elhelyezkednek dolgozni, rohannak, családot alapítanak. Ameddig nem jön a baba, addig ez a korosztály már vágyik az erdők, hegyek nyugalmára, élvezi a kihívásokat, a társaságot. Közülük már meg-megjelennek a túráinkon önszántukból, sokszor csak egy-két alkalommal, aztán ha beválik a dolog, akkor kellemes fiatal színfoltjai lesznek a társaságnak.

A választóvonal nagyjából a harminc éves kor. Eddigre sokan már túl vannak az élet első buktatóin, az iskolás haverok már elmaradtak, hiába volt jó a csapat. A munkahely taposómalma után nem marad csak a partner, a rokonok és néha a kollégák. A harminc év feletti emberek nagy gondja, hogy nincs lehetőségük ismerkedni hasonló érdeklődésűekkel és ez különösen így van azzal, aki időközben rájött, hogy vágyik ki a természetbe. A szakosztályok, általános túracsapatok általában szűk, zárt közösségek; nehezen vagy egyáltalán nem fogadnak be új embert. El lehet persze menni fizetős túrákra, de ez megviselheti a pénztárcát.

Ettől a kortól kerülünk mi igazán a képbe. Mivel nyitottságunkat a legelső alkalommal megtapasztalhatják az érdeklődők, sokan nálunk is ragadnak. Mivel itt semmi sem kötelező és rengeteg különféle szintű túra közül lehet válogatni, sokkal inkább a bőség zavara érezhető, mint a programok hiánya. Természetesen egy idő után kialakulnak túravezetők körül holdudvarok, hiszen mindenki más stílusban, más nehézségi szintekkel vezet, de ezek a holdudvarok sosem válnak zárttá, nagy az átjárás.

A harminc év felettiek teljesen egyenletes életkori eloszlásban vesznek részt a túráinkon. A korosabb túratársaknak szervezett túrák részvételi aránya épp olyan magas, mint az egyéb túráké, a regisztráltak életkori eloszlása szerint nagyobb tömeget a 30-45 év köztiek képviselik.

A 30-50 év közötti korosztály inkább a kalandot, a csapatot keresi a túráinkon, az idősebbek pedig már inkább a nyugalmat, az erdő meghittségét. Igazából mindenki a mozgásért, a jó levegőért indul el, de út közben megéli a társaságban való túrázás örömét is. Mint mindenhol, természetesen itt is vannak „kakukktojások” mind korban, mind pedig gondolkodásban. Vannak örökifjú, edzett korosabbak és visszahúzódó, fáradt fiatalabbak, ebből is adódik a csapatok sokszínűsége.

Sétafika kézfogás 3

Gy.hu: Kikerülhetetlen kérdés tőlünk, hogy hogyan látjátok a gyaloglás és a szerelem kapcsolatát?

K.J.: A Sétafika elsődleges célja a természetbe való kimozdulás volt, de sokan hamar ráéreztek, hogy itt ismerkedni is lehet. A társkeresők által szervezett találkozók feszengésének itt nyoma sincs: mindenki viccelődik, laza és legfőképpen saját magát adja. Nem kell külön viselkedni és a fesztelen emberek mindig vonzóbbak, mint aki görcsös. Nyugodtan sétálhatunk valaki mellett és beszélgethetünk vele, ez senkit nem kötelez semmire.

Sokan jönnek úgy túrázni, hogy a kedvesük otthon valami mással foglalkozik, mert nem szeret túrázni. Ők itt barátokra, beszélgetőpartnerekre lelhetnek. Akik egyedülállóként tartanak velünk, azok éppen a fesztelenség miatt könnyebben megismerkedhetnek másokkal. Igen sok baráti kör alakult ki az évek során, amelyek akár leszakadva és külön utakat járva, akár a Sétafikán maradva szerveznek közös programokat, illetve nagyon sok szerelem is szövődött, amelyekből már termett házasság is. Sokan vállalják ezt, de van úgy, hogy csak félmosolyokból, elkapott pillantásokból sejthetjük: túratársaink közt több van felebaráti szeretetnél Mivel a közös érdeklődési kör és a hasonló értékrend eleve adott, nem nehéz megkedvelni a másikat.

Én is a Sétafikán ismertem meg a kedvesem, akivel több, mint egy éve együtt élünk. A túraportál látogatása pedig azóta is napi program: nekem ugyan „kötelező”, de a kedvesem önszántából – s talán nálam is gyakrabban – lép fel, olvasgatja a fórumot, nézegeti az új galériákat, fotóhozzászólásokat.

Gy.hu: Milyen rejtett dolgokat tapasztalhatnak meg a túráitokhoz csatlakozók, amit egyébként nem láthatnának?

K.J.: A túrákat mindig olyan emberek vezetik, akik szeretik, amit csinálnak. Itt nem a pénzről szól a dolog, de a túravezetők mégis profitálnak: az elismerő szavak, a boldog ámulat, amikor valami káprázatos helyre kalauzolják el a velük tartókat. Ez az élmény olyan inspirációt ad, amiért hajlandó az ember kutatómunkát végezni, utána olvasni a dolgoknak: itt nem a fizetős túrák által preferált célpontok a „nyerők”. Az új utak, a „tökön-babon át” túrák igencsak közkedveltek és mivel a túrákon folyamatos beszélgetések folynak, mindig újabb és újabb tervek merülnek fel.

Akár Magyarországon, akár külföldön járunk, nagyon sok látnivalót megnézünk, amiről az átlagember még csak nem is hallott. Igen sokszor tapasztaltam már túrákon, hogy „régi motorosok” is rácsodálkoznak egy-egy helyre, mondván, hogy ők erről nem tudtak. Itt nem kell messzi célpontokra gondolni: még a közeli Budai-hegyeknek is vannak olyan ritkán látogatott helyei, ahová a „hivatalos”, szervezett utak nem visznek el. Természetesen távoli célpontok esetében még könnyebb a dolog. Többeknek van saját Sétafikás zászlójuk, illetve vannak vándorzászlóink is. Ezek a zászlók megjárták már a Kilimanjaro-t, a Kárpátok bérceit, a Triglav-ot, a Tupkal-t, eljutottak Afrikába, Európa számos országába. Lobogtak a Loire-völgyi kastélyok udvarán, Helsinkiben.

Gy.hu: Fel tudsz eleveníteni egy izgalmas kalandot?

K.J.: Ezzel kapcsolatban az élménybeszámolóknál érdemes tallózni. Különös, izgalmas, sőt félelmetes élményekben is volt már részünk, de szerencsére a legtöbb túra inkább a gyönyörű panorámákról, az új helyek megismerésének öröméről szól.

Azért röviden egy velem megesett rövid kalandról. Túrát vezettem Erdélybe és egy ködös, esős nap a Pongrácz-nyeregből terveztünk a szállásunkra, Marosfőre jutni. A köd az egyik sötét fenyvesekkel borított emelkedőn egészen besűrűsödött, ráadásul az eső is szemerkélt. Csendben ballagtunk, amikor észrevettem, hogy velünk azonos irányban nem sokkal korábban medvék haladtak a sáros úton: sok kisebb-nagyobb medvenyomot követtünk akaratlanul. A félelmetes az volt, hogy a nyomok szélei még élesen kirajzolódtak, az esőnek nem sikerült még legömbölyíteni a sarkokat: ez azt jelentette, hogy néhány perccel előttünk vonultak itt a bundások. Néhány jókora nyom közt kisebbeket is felfedeztünk, tehát bocs is volt köztük.

Innentől a Csapat igencsak összebújva, s kissé riadtan haladt, főleg hogy meg-megcsapta az orrunkat a szaguk. A medve nemigen támad több emberre, kivéve, ha az emberek valahogy bekerülnek a bocs és az anyamedve közé; ilyen esetben azonban végzetes is lehet a támadás. Ezért próbáltunk „belelátni” a sötétségbe, a ködbe, hogy észrevegyük, ha előttünk vannak, s véletlenül se legyen félreérthető a szándékunk.

Így gyalogoltunk jó ideig, aztán szerencsére oszlani kezdett a köd, s mi kiértünk az erdőből. A medvékkel végül nem találkoztunk, de az átélt izgalmakról még vacsoránál is megborzongva meséltünk.

Túravezetés közben