Gyalogos zarándoklat Ausztriából a Szentföldre
Ausztriában jól ismert zarándok Otto Klär (59), Johannes Aschauer (43) és David Zwilling (53), akik lakhelyükről zarándokoltak Jeruzsálembe 2010-ben – természetesen gyalog.
A két közlekedési rendőr és társuk – az 1974-es alpesi sívilágbajnok – kilenc országot (Magyarország, Szerbia, Montenegro, Macedónia, Görögország, Törökország, Szíria, Jordánia, Izrael) szelt ált, mire elérte úticélját. 4500km-es útjukról könyv és film is született, bár a magyar sajtóban keveset lehetett hallani róluk.
A zarándokok
Otto és Johannes 2003-ban gyalogolt Linzből Santiago de Compostelába, és ezek után érlelődött a gondolat, hogy akár Jeruzsálembe is el tudnának gyalogolni. El is kezdtek készülődni, és egy alkalommal, amikor egy tanfolyamon egy egészségügyi tanácsadótól kértek tanácsot a felkészüléshez, odalépett hozzájuk egy úriember, és megkérdezte, mit árulnak. Ők elmesélték a zarándoktervüket, mire az úriember röviden beszélt a feleségével, majd megkérdezte, csatlakozhat-e hozzájuk. Így kapcsolódott be a csapatba David, aki sportkarrierjét követően vállalkozásait hagyta ott az út kedvéért.
A mottó
A zarándoklat mottója: „Friede – Freude – Freiheit”, azaz béke, öröm és szabadság. Ennek első pillére a béke a zsidó, muszlim és keresztény emberek között. A küldetés első célja az volt, hogy hidat emeljen a zarándoklattal a vallások között.
A zarándokút másik velejárója az utazás és a megérkezés öröme, amelyért ugyancsak meg kell küzdeni egy gyalogút során. Akiben ugyanis megvan a rátermettség, a tudás és a bátorság, hogy megtalálja és végigjárja az utat, és kiállja az út próbáit, abban az út végén tudatosodik, hogy kiérdemelte a megérkezést.
Ráadásul egy gyalogos zarándoklat jót tesz a testnek és a léleknek, mert az út során az ember megszabadul a magával hordozott gondoktól.
A kihívások
„Az út nehéz, de minden egyes nehézségért a minden nap ért élmények és érdekes találkozások kárpótoltak minket.”
A felszerelés mindannyiuknál egy 15 kg-os hátizsák volt, és ehhez jött fejenként 6 liter víz, amíg forró éghajlatú országokon mentek keresztül. Naponta átlagosan 30km-t tettek meg, hatnapos etapokban, de a hetedik napon, vasárnapokon, általában pihentek.
A fizikai, testi és lelki kihívások miatt akadtak köztük nézeteltérések is. Előfordult, hogy egész nap nem beszéltek egymással. De kitartottak amellett, hogy hárman indultunk, és mindent megtettek azért, hogy hárman is érkezzenek meg.
Tudatosan történelmi jelentőségű utakat választottak a végcélig. Például Szerbiában a szerb kolostorúton mentek keresztül, majd meglátogatták Teréz anya szülőhelyét. Mindenhol meleg nyitott szívvel fogadták őket zarándokként, de a leggyakrabban feltett kérdés az volt: „Hová parkolták le az autójukat?”
Az utat kisebb nagyobb kalandok szakították meg, volt, hogy megálltak mandarint szüretelni, volt, hogy egy szakaszt teherhajóval tettek meg. Szíriában egy faluban gyerekek dobálták meg őket kővel, bár komolyabb sérülést nem szenvedtek. Voltak szerzetesek és ENSZ békefenntartók vendégei éjszakára, és egy időre negyedik útitárs is szegődött a nyomukba: Blacky, a kutya.
Kalandjaikról németül itt lehet olvasni
http://www.zwilling.at/jerusalemweg.htm
A filmbejátszásokat még akár némettudás nélkül is érdemes végignézni, a vágóképek ugyanis útközben készültek.
A cikket a Saucony támogatta.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!