22 év séta, ebből 17 év némán: John Francis – a környezetvédelem vándora

Forrás: planetwalker.org

Forrás: planetwalker.org

John Francis, akit a bolygó gyaloglójának (planet walker) aposztrofálnak szülőhazájában, 22 évet töltött gyaloglással (1972-1994), ebből 17-et teljes némaságban (1973-1990).

Huszonkét év alatt keresztül-kasul gyalogolta Észak-Amerikát, és végigsétálta Dél-Amerikát, megszerzett egy mesterdiplomát és egy PhD-t (egyetlen szó nélkül), tanított egyetemen (egyetlen szó nélkül), majd az USA Parti Őrségének dolgozva eljárásokat és szabályozásokat írt tengeri olajkiömlések esetére (ezt már nem bírta szó nélkül), jelenleg az ENSZ jószolgálati nagykövete.

Íme Francis professzor története.

Léptek és csend

John fiatalemberként 1971-ben szemtanúja volt, ahogy két olajszállító tankhajó összeütközött a Golden Gate alatt, és több mint kétmillió liter olaj ömlött a San Francisco öbölbe. Hiába hunyta le a szemét, a szagot semmivel sem lehetett semlegesíteni. Elhatározta, nem ül többé motorral hajtott járműre.

Forrás: planetwalker.org

Forrás: planetwalker.org

„Azt gondoltam, tucatnyian fogják követni a példámat.”

Pedig a környezetét már a gyaloglás is meglepte. Apja azt kérdezgette: „Miért nem akkor mondtál le a vezetésről, amikor 16 éves voltál?” Anyjának hiába mondogatta, hogy boldog, ha gyalogol, ő csak annyit felelt: „Ha valóban az lennél, nem kellene ennyiszer elmondanod.”

Amikor útnak indult, ismerősei sorra megálltak mellette autóval, és kérdezgették, mit akar ezzel elérni. Azt felelte, hogy a környezetért gyalogol, de ők erre csak legyintettek: „Hiába tagadod, tudjuk, hogy minket akarsz lejáratni!” Ő pedig újra és újra vitába szállt, csatázott, érvelt, hasztalanul.

1973-ban megelégelte a viták sorát, elhatározta, nem fog beszélni egy teljes napon át. Megható élmény volt, rájött, mennyit tanulhat abból, ha meghallgat másokat: „Annyira megdöbbentő élmény volt, hogy másnap elhatároztam, megismétlem. Aztán harmadnap is. Aztán megfogadtam, hogy egy évig csendben maradok, hogy új dolgokat tanulhassak, és majd a következő születésnapomon eldöntöm, eleget tanultam-e. Ez a döntés 17 évig húzódott.”

„A csend nem pusztán a beszéd megszakadása, hanem egy üres terület, ahonnan a teremtő erő érkezik.”

A vándor élete

Ahogy útra kelt, hű társa egy bendzsó volt, azon játszott, szabadidejében vízfestékkel festegetett, naplót írt, könyveket olvasott. Ha megkérdezték, melyek voltak a legfontosabb felszerelési tárgyai, azt felelte: „A naplóm, egy készlet vízfesték, egy váltás zokni, egy töltőtoll, és rengeteg víz.” Kedvence étele a sült krumpli és a vaníliás turmix.

Tucatnyi könyv elolvasása után úgy érezte, ideje többet megtudni a környezetről. Kinézett egy 800 km-re fekvő iskolát Oregonban, ahová elsétált, majd számos akadály leküzdésével némán megszerezte a bachelor diplomát. Ezt Master majd PhD követte, de valahányszor megkérdezték, mit akar kezdeni egy diplomával úgy, hogy nem ül autóba és nem beszél, nem szólt egy szót sem, csak vállat vont, felvette a hátizsákját, és továbbállt.

Mivel kutatási területével, az olajkatasztrófákkal kevesen foglalkoztak, amikor megtörtént az Exxon Valdez katasztrófa, a Parti Őrség felkérte szakértőnek. Apja első elismerése ekkor érkezett: „Fiam, a nővérem szerint itt az ideje, hogy békén hagyjalak, mert sokkal jobban teljesítesz úgy, ha nem szólsz egy mukkot sem!”

Szavak, hogy az üzenetek szárnyra kelljenek

Forrás: rootsimple.com

Forrás: rootsimple.com

John 1990-ben, 17 év után törte meg a csendet először. Összehívta a családját és az ismerőseit, és annyit mondott az egybegyűlteknek: „köszönöm, hogy eljöttetek”. Második mondatra már nem került sor, mert az anyukája felujjongott: „Halleluja, Johnny beszél!”

Először megszólalni kísérteties érzés lehetett: „Nem tudtam megmondani, honnan jön a hang! 17 évig nem hallottam a saját hangom, ezért hátranéztem, hogy ki mondja ki hangosan azt, amire gondolok? Aztán körbenéztem, és láttam, apám bólint: <<Hát igen, szemlátomást nincs ki az összes kereke!>>

A sors iróniája, hogy megszólalásának másnapján elütötte egy autó, de komolyabb sérülés nélkül megúszta, saját lábán ment el a kórházig, ha már addig 22 évig nem ült autóban. Szerencsére meg volt győződve, hogy ezzel a balesettel „nem az univerzum üzent”, hanem ez mindössze egy buta véletlen.

Miért szólalt meg? Venezuelában Eldorádó hírhedt börtönének területén gyalogolt, amikor rájött, hogy minden születésnapján felülvizsgálta a némaságot, de a járműves utazást nem. Itt volt az ideje, hogy ez az út immár ne csak róla szóljon, hanem másokról. Ehhez pedig el kell juttatni az üzenetet másokhoz. A gyaloglás és a csend immár börtön volt, a járművek hiánya korlát abban, hogy megossza a tapasztalatát másokkal. Itt volt az ideje megszólalni, és újra járműbe ülni. Eljött az ideje változni.

El lehet képzelni, mekkora változás lehet ennyi év után járműbe ülni, és felkészülni arra, hogy meg kell szólalni: „hozzá voltam szokva a pasashoz, aki gyalogolt. De vajon honnan fogom tudni, kivé fogok válni, ha elindulok egy ekkora változás útján?”

„A gyaloglás legnagyobb titka, hogy az úticél bennünk van, és néha azt sem tudjuk, mikor érkezünk meg egészen addig, amíg meg nem érkeztünk.”

Üzenetek a gyaloglótól

Forrás: abc.net.au

Forrás: abc.net.au

John legfontosabb felismerése, hogy a környezet nemcsak fákból és madarakból, hanem a környezet fontos eleme te magad vagy, és azok, akik körülötted vannak. Ha tudni akarod, hogyan bánsz a környezeteddel, nézd meg, hogyan bánsz saját magaddal és azokkal, akik a környezetedben vannak. Ha jól akarsz bánni a környezeteddel, azokkal kezdd, akik az életed részei.

John másik üzenete, hogy sokszor találod magadat biztonságos helyzetben, annak eredményeként, akivé váltál, de ahhoz, hogy eljuss a következő helyre, át kell alakulnod, és másvalakivé kell válnod. Arra bíztat, hogy indulj el a következő helyre, amely rád vár.

“Szabadulj ki a börtönből, ahová magadat zártad, akármilyen kényelmesen is rendezted be a celládat, és tégy valamit most. Változtass valamit most. Válj egy számodra fontos ügy aktivistájává.”

Ha létezik békés aktivista, akkor John Francis biztosan az.

Linkek

John weboldala nem lett mostanában frissítve: http://planetwalk.org/

Ellenben itt van néhány érdekes videó (angolul)

John a TED konferenciáján http://www.ted.com/talks/john_francis_walks_the_earth?language=en

Rádióinterjú http://www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=4616383

Néhány perces interjú http://www.wholecommunities.org/galleries/video-francis.html

Alább kedvcsináló egy dokumentumfilmhez, amelyben egy kelet-német jégkorcsolya bajnoknővel és egy paralimpikon síelővel végigsétálnak az ausztrál tengerparti ösvényen.

The Art Of Walking, John Francis, The Planetwalker https://www.youtube.com/watch?v=EqgN50wRoA8


The Art Of Walking Trailer (3 mins) https://www.youtube.com/watch?v=fBcBnovqJSc


Magáról az ösvényről: About The Great Ocean Walk, Ranger-in-Charge Will Cox https://www.youtube.com/watch?v=LWEO0duqzgA


 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


5 + 3 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>