Vadkempingezés, varázslás és vadászok

A fesztivál után délután indultunk útnak, falvakon és tanyákon mentünk keresztül, amikor utunkba akadt egy zarándokszállás. Bementünk megkérdezni, mennyibe kerül egy éjszaka, de az ár nem volt annyira szimpatikus. A szállás tulajdonosa egy házaspár, és kérdésünkre a feleség kerek-perec kijelentette, nem sátrazhatunk a kertben.

Gondoltuk, nem fizetünk magas árat szállásért, kedvezőbb árú alternatíva pedig nem volt, de a szimpatikus férj adott egy tippet: sátrazhatunk a patakparton a völgyben, az úgyis senki földje, nem zavarunk senkit. Úgy döntöttünk, ez jó ötlet, és aznap vadkepmingezünk.

Neki is vágtunk, és bár a területet senki nem lakja, rengetegen használják: egy főút vezet keresztül, ahol teherautók néhány perc alatt elvették a kedvünket a maradástól. Így továbbindultunk, és a következő hegy tetején találtunk egy elhagyott, csendes helyett, ahol felállítottuk a Lafuma Hotelt, és álomba merültünk.

Reggelig senki nem zavart minket, de néhány óra alvás után felriadtunk, mert úgy tűnt, valaki jár a környéken. Gyorsan felpattantunk, összeszedtük a felszerelést, és hajnalhasadtával útnak indultunk.

Gascogne hajnalban

Gascogne hajnalban

Varázslás Azkabán előtt

Számos velejárója van, ha egy keskeny ösvényt az ember reggel elsőként jár be. Egyrészt a háborítatlan csend, a kellemes madárfütty, a hajnal összehasonlíthatatlan illata, és ott van a milliónyi pókháló. Még elismeréssel is néztük volna, ahogy három-négy méter távolságot áthidalva csapdát húztak a napi betevő bogárnak, ha nem pont az út kellős közepén tanyáztak volna.

Az első kettőt arccal szedtük össze, és hamarosan mindenünkről lógott a ragadós pók-ebédlőasztal. Amikor már kezdtünk úgy kinézni, mintha minket is becsomagolt volna „keresztes barátunk”, elővettük a Lafuma túrabotokat – pókháló-leszedő funkcióval–, és azzal kezdtük el megtisztítani az utat magunk előtt, valahányszor megláttunk egy hálószövőt az útban.

A gond csak az volt, hogy a hajnali napfény nem minden hálót világít meg, így nem volt elég, ha egyet-egyet leszedtünk, maradt az úton elég. Ki lehet találni: hamarosan úgy mentünk, hogy közben hadonásztunk a botokkal, mint a cséphadarókkal, és morogtunk, hogy mennyi itt a pók.

Aztán eszünkbe jutott: kívülről minden bizonnyal úgy néztünk ki, mint két holdkóros Harry Potter rajongó, akik menet közben varázspálcákkal hadonásznak és varázsigéket mormolnak. Így értünk be

Lascabanes-ba

Lascabanes-ba

Vadászok útközben

Ahogy elhagytuk Lascabanes-t, „dementorral” is találkoztunk: az egyik helyi vadász épp befejezte a reggeli portyát, és lazán, csípőre tett vadászfegyverrel jött oda hozzánk társalogni. Nagyon reméltük, hogy a puska nincs megtöltve és kibiztosítva, mert a csövét teljes nyugalommal ránk irányította, valahányszor a táj felé fordult és arról magyarázott, merre látott szarvast, őzet, nyulat vagy más állatot.

A vadász által felsorolt állatoknak csak egy részét ismertük franciául: elsősorban azokat, amelyekből húspástétom vagy konzerv készül.

A találkozó a vadásszal barátságos volt, megbeszéltük alapvető francia szavakkal, hogy kinek-kinek mi a hobbija, nekünk a gyaloglás, neki a lövészet. De úgy tűnt, a találkozónk egyben megnyitotta a vadászidényt is. Mivel nagyjából ekkor értünk be Gascogne-ba, feltűnt a rengeteg vadászterületre figyelmeztető tábla, és napközben is több lövés eldördült. Nem volt különösebb veszélyérzetünk az úton, de elhatároztuk, egy darabig nem vadkempingezünk.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


− 3 = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>