Melkben végre rátértünk a Szent Jakab útra, és bár délre végeztünk, egy fagyi után útnak eredtünk. A két útleírás itt két különböző szakaszon vezet, az egyik az északi Duna parton, a másik a délin. Mi úgy kombináltunk, hogy útba essen két kemping. A Duna-völgyben újabb kerékpárút vezet, amelyről gyönyörű rálátás nyílik a folyóra, így ha elkanyarodtunk, hamar visszataláltunk a folyó mellé.

Vándor, vízierőmű, viszontlátásra Melkben

A hely egyetlen bökkenője, hogy a dombok között elég szűk helyre zsúfolódik össze a főút, a folyó és a vasútvonal, így hiába választottuk ki a szebb kempinget, a füldugókra szükség volt az alváshoz.

Az alvásra pedig szükség volt másnaphoz. Mivel előtte csak fél napot mentünk, hosszabb szakaszt terveztünk egy szimpatikusnak hangzó szállásig, így reggeltől kezdve folyamatosan masíroztunk nyugat felé. Az utunk a Mostviertel dombjai között, gyümölcsösök, szántóföldek között vezetett, és negyven kilométer várt ránk.

Dombok és falvak a Duna völgyében

Felhívtuk a szálláshelyet, azt mondták, hogy nem gond, ha este érkezünk, mivel kóruspróba van, így valószínű későbbig maradnak. Azzal a nyugodt tudattal mentünk tehát, hogy szállásunk lesz, és valamikor majd csak odaérünk.

Menet közben ránk esteledett, így a dombok közül végignéztünk egy dunai naplementét, majd a csillagok fényénél mentünk tovább, egyik faluról a másikra. Amikor jött egy autó, vagy az útikönyv apró térképét néztük, felkapcsoltuk a lámpát, de egyébként élveztük a sötétet. Szerencsére aszfalton vezetett az út, így nem kellett különösebben a lábunk alá nézni, nyugodtan beszélgethettünk este tizenegyig, mire megérkeztünk.

Naplemente - a Duna tükrében

Egyszer egy apró állat ránk hozta a szívbajt, Zsófi lába mellett suhant el teljes sebességgel, de ahogy megvilágítottuk, kiderült, egy kismacska. Társunkként szegődött, hol mellettünk jött, hol előttünk. Ha lemaradt, a felkapcsolt lámpa sugara azonnal a közelünkbe vonzotta. Így érkeztünk meg Zeillernbe, meglehetősen fáradtan.

Pedig a java csak ezután jött. A zarándokszállás egy apró szoba, amit el is foglaltunk, és az ünneplésből maradt hidegtál maradékával megleptek meg minket. Majd miután elmeséltük, hogy nászutasok vagyunk, megkérdezték, van-e kedvünk lefekvés előtt még néhány perce csatlakozni hozzájuk.

Egy dallal készültek nekünk, és amikor beléptünk a terembe, negyven középkorú ember zendített rá kristálytisztán egy karintiai szerelmes dalra, a tiszteletünkre.

Megható, emlékezetes pillanat, szavakkal nehezen leírható. A dalszöveg alul, Zsófi szabad műfordításában.

Szemeidbe nézni oly szép,

Szerelem tükröződik benne,

S mint hegyi tó, oly kék.

Refrén:   Szeretni jó, szeretni szép,

                Sose múljon el ez a kép.

Szíveink egyszerre dobognak,

Gondolataink egyfelé járnak.

Ref.

Az évek úgy repülnek, mint levelek az őszi szélben,

Átvándorolnám veled az életet, kéz a kézben.

Ref:        Az élet szép, gyorsan elszalad,

                A szerelem örökre megmarad.