A legfontosabb dolog, ami hiányzott az étrendünkből az úton, az a vaj. Furcsa dolog ez, otthon az ember egyetlen mozdulattal kiveszi a hűtőből, szinte az ízét sem lehet érezni. Sokszor gazdagon megrakott szendvicsek jellegtelen összetevője.

Az úton viszont ritkán jutottunk hozzá. Mivel a melegben nem tudtuk hol tárolni, általában nem került fel a bevásárló-listára. Nem is tűnt fel a hiánya hetekig, amíg az egyik boltban rá nem akadtunk egy jóval kisebb kiszerelésre, amely azzal kecsegtetett, hogy már a reggelinél elfogy. Vettünk is egyet, és az a reggeli maga volt a csoda.

Vajas kenyér, és tucatnyi gyerekkori emlék, amikor a vajas kenyér maga volt a főétkezés. És egyből kiderült, hányféle íze van.

Aki kételkedik ebben, hagyja abba a vajevést egy hónapra, és utána kenjen meg egy szelet friss kenyeret. Az eredmény a hetedik mennyország.

A színezékek és aromák világa

Vaj helyett viszont jutott bőven konzerv. Mivel sokszor nem lehetett kiszámolni, mikorra jutunk melyik városba, és mi lesz éppen akkor és ott nyitva, útközben rengeteg konzervételt fogyasztottunk, miközben próbáltunk elvonatkoztatni a tartósítószerektől és aromák egészségügyi mellékhatásaitól.

Végigpróbáltunk számos készétel-konzervet is, de elég kevés sikerrel. Egy ideig azzal nyugtattuk magunkat, hogy minden várostól távol jól fog esni valami készételhez hasonló ízű készítmény, de néhány próbálkozás után megállapítottuk, némelyiknél még az éhezés is jobb.

Lekvárokkal is próbálkoztunk, végigkóstoltunk néhány egzotikusnak hangzó készítményt, így például narancs-, ananász- és dinnyelekvárt. Az eredmény: egyik sem érhet a nyomába az otthoni házi baracklekvárnak (sóhaj).

Dinnyelekvár