Salzburg óváros - gyülekeznek a felhők

A salzburgi blogfrissítés miatt után késve indultunk, így már fél távnál ránk esteledett. A következő városban a plébániát zárva találtunk, hotelre a pénztárcánk nem vágyott, így zuhogó jeges esőben vágtunk neki a következő falu felé vezető útnak.

Hóhatár

Útközben szemügyre vettük a völgyet, amerre mentünk, hátha találunk alkalmas sátorhelyet. Először a patakpart mellett ment a főút, decibelkoncertet adva, aztán erőmű, aztán kiderült, hiába lenne alkalmas sátorhely, földréteg 3-5 centiméter vastag, alatta masszív kőszórás és ráadásul az egész völgy az erőműhöz tartozó vízügyi terület volt, és a tájékoztató táblák szerint, amit szükség esetén akár el is áraszthatnak. Hiába a kies hely, a külső eső ellen védő sátorponyvát nehezen tudnánk rögzíteni, így az átszivárgó eső a sátrat egyenlővé tenné egy vízággyal. Nem igazán erre a luxusfekhelyre vágytunk a dermesztő hidegben, így mentünk tovább.

A következő falu pedig messze volt. A nap már lement, és a jéghideg esőben minden lépés erőpróba. Az erőnk kezdett fogyni. Így az első háznál, ahol lámpa fénye szűrődött ki, elkeseredett lépésre szántuk el magunkat. Hiába a koromsötét, az esetleges bizalmatlanság, a barátságtalan házőrzők lehetősége, bekopogtatunk, hogy megkérdezzük, sátrazhatunk-e a kertben.

Próba – szerencse, és szerencsénk volt. A hölgy, aki ajtót nyitott, nem volt barátságtalan, nyitott füllel és szívvel hallgatta a bemutatkozásunkat… majd felajánlotta, hogy csuromvizes, fagyos sátorverés helyett akár alhatnánk a lakókocsijukban, ha nem visszük el. Ezt ünnepélyesen megígértük, így negyedóra múlva már csak azzal törődhettünk, hogy nyirkos ruháinkat szárazra cserélve a száraz, és gyorsan melegedő hálózsákba cipzárazzuk be magunkat.

Mozart "golyói" népszerűek