Találtunk egy félig-meddig alkalmas kikötőhelyet egy halászladik mellett, ahol egy fatörzsre mindössze egy métert kellett lépni, de legalább nem szakadó part volt, így Gábor egy határozott mozdulattal partra tudott kerülni, és a hátizsákok után Zsófi is biztonságban földre lépett.

A bakancsokkal letapostuk a csalánt, hogy át tudjunk kelni, és már parton is voltunk, a hajósok pedig nem fogadtak el ellenszolgáltatást, örültek, hogy részesei lehettek a kalandnak.

Mivel a csalán után kezdődő kukoricaföldön nem akartunk átkelni, el kellett dönteni, merre indulunk, hogy kijussunk az autóútra, amelyen tovább akartunk menni. Balra is volt egy ház, és jobbra is.

A bal oldali valahogy nem nyerte el a tetszésünket, így jobbra indultunk, bár a szomszédos tarlót csalán övezte, és ahogy közelebb értünk, kiderült, két méter széles és eléggé mély öntözőcsatorna teszi lehetetlenné, hogy átkeljünk.

Ráadásul fel is figyeltek ránk: a főúton egy ősz férfi figyelte az útkeresésünket, és amerre indultunk, ő is arra jött, a szomszéd földről pedig szintén gyanakvó pillantásokat kaptunk, de ez az ember egy idő után eltűnt. Reméltük, hogy nem a vadászpuskáért indult.

Ahogy közelebb jutottunk a főúthoz, megláttuk a második embert, mint kiderült, megkerülte a földet, hogy megnézze, honnan jöttünk, és hogy a csónakja biztonságban van-e.

Haladás helyett váratlan vendégszeretet

El tudjuk képzelni, milyen furcsa lehet, ha valaki feltűnik egy olyan helyről, ahonnan logikusan nem érkezhetett, és ahol mások nem járnak. Pont ezt gondolhatta a belga családapa, aki meglátott minket hátizsákkal, a folyó felől a szántóföldön érkezni. Semmilyen logikus magyarázat nem lehetett arra, hogy hogyan érkezhettünk oda, de erre nem is volt szüksége. Kiállt a főútra, és angolul kérdezte, merre tartunk.

Ha már angolul szólt hozzánk, udvariasan elnézést kértünk a birtokháborításért, mire megnyugtatott, nem haragszik, főleg, hogy ez nem az ő birtoka.

Megkérdezte, merre tartunk, és hogy éhesek vagyunk-e, és mivel mi mostanában mindig éhesek vagyunk, behívott uzsonnára. Kiderült, szállást tart fenn, de egy éjszakára befogad minket, így erre az estére két barátságos flamand-belga család vendégei lettünk.

Friss péksütemény, francia és holland sajtok, friss gyümölcs és a háziasszony által készített cseresznyelikőr várt minket, és hajnalba nyúlva kellett mesélnünk a kalandjainkról, és mindent, amit a zarándokutakról csak tudni lehet. Kellemes kötelesség, és rengeteg mesélnivalónk volt.

Másnap pedig kiadós reggeli után feljavítva, felerősödve tértünk újra a Jakab-út vonalára. Kellemes kitérő volt, és úgy tűnik, tényleg az úttól letérve várnak minket a legemlékezetesebb élmények.

Kisváros Cahors előtt