A genfi pihenő után végre beköszöntött a nyár. Meleg, napsütéses napok sora jött, harsogóan zöld lett a táj, madárcsicsergés lett a társunk.

A Rhône völgy 1

A gyaloglást ugyan újra szoknunk kellett, de erre fel voltunk készülve lelkileg, amikor útnak indultunk. Megpróbáltuk lazán venni a kihívást, és kényelmesen gyűrni a kilométereket.

Ahogy magunk mögött hagytuk Svájcot (a határon, amely egy ösvényen volt, egy tábla négy nyelven elköszönt tőlünk), átértünk Franciaországba, ahol azonnal éreztük az új szakasz kezdetét.

Az emberek újra barátságosan intettek, akármerre jártunk. Akiket korlátozott, de egyre fejlődő franciatudásunkkal megkérdeztünk az útirányról, újra mosolyogva válaszoltak, és amikor egy kemping miatt le akartunk térni az útvonalról, barátságosan győzködtek, hogy igenis a Jakab úton menjünk tovább.

A Rhône völgy 2

Első este máris rendhagyó kemping várt ránk, amely nemcsak a zarándokokat fogadja kedvező feltételekkel. A hely kedvelt hippitanya, igazi „flower power” frizurák, színes ruhás lányok, bohém kalapos vagy hosszú hajú fiúk, raszták és gyerekeik társaságában vertünk sátrat.

A hagyományos lakókocsik mellett kecskék legeltek, tyúkok kapirgáltak, és amikor elmeséltük a kalandunkat, vacsorára megajándékoztak minket két „helyben tojt” tojással – aztán elismeréssel nézték, hogy Zsófi egy fej vöröshagymával, némi zöldfűszerrel és löncshússal fejedelmi vacsorát készít belőle.

A gondnok egy laza, mosolygós francia, aki mélységes türelemmel, és huncut mosollyal hallgatta, ahogy Zsófi fennkölt, udvarias mondatokban próbál meg vele kommunikálni a nyelvkönyvből, de egyre csak elkeveredik a torok- és orrhangok labirintusában.

Naplemente a völgy felett