Lourdes – a zarándok központ

Lourdes-ban minden évben több millió zarándok fordul meg. Nem csoda, hiszen a Mária-jelenésekkel együtt jár a ki nem mondott ígéret: a közelebbi kapcsolat az isteni hanggal. Rengeteg, mély hiten alapuló csodás gyógyulás történik minden évben, a hely varázslatos hatással van azokra, akiknek a hagyományos orvoslás már nem tud reményt nyújtani.

A jelenés helyén bazilika épült

A jelenés helyén bazilika épült


Kézenfekvő volt, hogy mi is elmenjünk Lourdes-ba, elvégre nem volt túlságosan messze a Jakab úttól. Ahogy közeledtünk, próbáltunk megoldást találni, hogyan tudunk eljutni odáig. A térképen messziről látszik, hogy a távolság nem kicsi. Némi kutatással kiderült, hogy a városka 90km-re van a Via Podiensis-től, és ez a távolság egyetlen helyen sem csökkenthető. A következtetés: ha gyalog akarunk menni az útról és vissza, az 180km-t jelent, folyamatosan autóút mentén, kisebb vagy nagyobb forgalommal, ennek megfelelő zajjal és légszennyezettséggel. Ráadásul 180km forró aszfalt gondoskodik arról, hogy a séta ne legyen túl kellemes a lábaknak. Víz és árnyék sehol, szálláshely sem nagyon.

Sokat gondolkoztunk, és végül döntöttünk: gyaloglás helyett ezúttal buszra majd vonatra szálltunk, és a hatnapnyi kimerítő gyalogutat néhány óra alatt letudtunk, hogy aztán saját szemmel nézhessük meg a csodás gyógyulások helyszínét.

A bazilika Lourdes-ban

A bazilika Lourdes-ban

A város, ahol a jelenések történtek

A hely legnagyobb erőssége, hogy aki vallásos élményre vágyik, az több ezerszeres kiadásban megkaphatja: a vallásos rendezvényeken rengeteg ember vesz részt, a szertartások sok nyelven, sok helyszínen, sok résztvevővel zajlanak.

A barlangban naponta több ezer ember simítja végig a falakat

A barlangban naponta több ezer ember simítja végig a falakat

Lourdes-ben szálláshellyel és étkezéssel nincs probléma, minden sarkon hotel, és ugyanennyi kisebb-nagyobb étterem. A hely emlékét tárgyakkal megőrizni kívánók többtucatnyi szuvenírboltot találhatnak. A zarándokok tízezrei stabil megélhetést nyújtanak a kereskedőknek.

Magyar szoborLourdes-ban

Magyar szobor Lourdes-ban

Ami ezzel együtt jár, és erre sem árt felkészülni: a város nem az elcsendesedés helye, folyamatosan hömpölyög a tömeg az utcákon. Állandóan emberközelben leszünk, igaz, az ide érkező emberek általában jámbor, békés emberek, így a hangulat is hasonló, főleg a barlang közelében.

Aki szívesen vesz részt egy vallásos dzsemborin, több ezer emberrel közösen, azt ne riassza el semmi, és irány Lourdes! Ezen a helyen óriási közösségi vallásos élmény várja az arra nyitottakat.

A gyertyás körmenet

Minden este kilenckor gyertyás körmenet indul a szentély körül, élen a tolókocsis betegek, akiket fiatal önkéntesek és apácák tolnak, mögöttük az egybegyűlt érdeklődők, majd a helyre szervezetten érkező csoportok. Ez utóbbiak a világ minden pontjáról érkeznek, és általában zászlókkal hirdetik, melyik egyház- vagy cserkészközösség tagjai vonulnak fel egyforma pólóban.

Gyertyák Lourdes-ban

Gyertyák Lourdes-ban

Lenyűgöző az a szervezettség, ahogyan a minden nap összegyűlő, több ezer zarándokot igazgatják, igaz, hogy a zarándokok maguk is együttműködnek a szervezőkkel. A körmeneten, amelyre mi is beálltunk egy gyertyával, egyetlen hangos szó vagy vitatkozás nem hangzott el, az emberek nem lépkedtek egymás lábára, sem tolakodás, sem nyomakodás nem volt jellemző. Ez dicséretes.

És ha felkészülünk a sokaságra, akkor csodás zarándok-élményben lesz részünk, amelyre érdemes sokáig emlékezni.

Több ezer gyertya emlékeztet a csodákra esténként.

Több ezer gyertya emlékeztet a csodákra esténként.

Állandó élő közvetítés Lourdes-ból

http://www.lourdes-radio.com/player_live/player_live_en/player-token_en.php

Felkészülés az útra

http://www.lourdes-france.org/

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


7 + 8 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>