Lichtenstein: Kerge marhák a pácban

A feldkirchi blogfrissítés után nem akartunk ülni a babérjainkon, hanem délután öt körül újra útnak indultunk a határ felé. Aznap estére úgy terveztük, átsétálunk Lichtensteinbe, aztán tovább Svájcba az első kempingig. A határátkelésre számoltunk fejenként egy-két órát, ennyi biztosan lesz, ha kirámoltatják az egész hátizsákot, leellenőrzik az iratainkat, és hogy mit viszünk magunkkal. Amikor azonban a határra értünk, néhány perces beszélgetés után átengedtek minket. Még az útlevelet sem kérték el. Ez egy főre leosztva is 2.5 perc. Szép.

Az első földöntúli élmény a határtól öt km-re ért minket. Éppen egy autóssal beszélgettünk, aki felajánlotta, hogy elvisz minket, hogy ne kelljen sötétben gyalogolni, amikor az út mentén a legelő felől óriási trappolásra lettünk figyelmesek, és hogy megremeg a föld. Jókora tehéncsorda vágtázott felénk teljes lendülettel. Ijesztő pillanat, az autós azonnal sebességbe tette az autóját és gázt adott, mi pedig többtonnányi robogó húsvonattal néztünk szembe. Kerítés volt, de egész biztosan nem fogja megállítani őket, nem ekkora terhelésre tervezték.

Nem volt időnk továbbállni, a következő pillanatban harminc tehén lestoppolt és megállt teljes elszántságban a hajszálvékonynak tűnő kerítés másik oldalán, és harminc kigúvadt szempár meredt ránk. Mindezt síri csendben. Kísérteties és nyugtalanító.

Ha nem lett volna esélye annak, hogy átszakítják a kerítést és eltaposnak minket, biztosan elővettük volna a fényképezőgépet, így azonban elindultunk a kerítés mentén, ők pedig velünk. Aztán futásra váltottak és megjelent a csorda másik fele, szintén, mint akit puskából lőttek ki. Az egész csorda arra várt, hogy elérjük a kaput.

A kaput nem nyitottuk ki, és a csorda sem tört ki, de a hátborzongató élmény egész nap kísértett minket.

Ez egy barátságos, hajas tehén

Ez egy barátságos, hajas tehén

A vihar

Jobban mondva kísértett volna, ha a nyomasztó időt fel nem váltja a csípős szél, majd meg nem látjuk a hegyen áttörő fekete felhőt. Először a felhőt láttuk meg, aztán már semmi mást, mert a felhő egy az egyben elnyelte a hegyet, és óriási villámokat szórt. Mondanunk sem kell, hogy abból az irányból „támadt”, amerre a kempinget sejtettük. Hirtelen ráeszméltünk, több tucat marhaszempárnál is nyugtalanítóbb, ahogy egy több ezer méter magas hegy eltűnik a szemünk elől a feketeségben.

Így aztán nekikészültünk testileg-lelkileg, felvettük az esőkabátokat, kamáslikat, és elindultunk a végzet felé.

A záporeső nem ijeszt meg minket, de a villámok hamarosan olyan közel csapkodtak, hogy hiába sötétedett be, és hiába tudtuk, hogy későn érünk a sátorhelyre, inkább beálltunk egy eresz alá, és megvártuk, amíg a vihar kidühöngi magát.

Volt időnk gondolkodni is: a marhák valószínűleg érezték a vihart, és alig várták, hogy bármilyen arra járó kétlábú hazavigye őket. Utólag megértettük az elszánt tekintetüket: „Közeleg! Indulni kell haza! Most!”

Sajnos nem segíthettünk, és rajtunk sem segített volna, ha a marhák félelemből taposnak el minket.

2 hozzászólás: Lichtenstein: Kerge marhák a pácban

  1. Kovácsné Piukovics Gabriella szerint:

    Rendszeresen olvaslak benneteket, bátrak és ügyesek vagytok, bíztok az emberekben. Vigyázzanak Rátok az arra munkálkodó angyalok!

  2. Baksainé Judit szerint:

    Sziasztok Friss házasok:-))))))))Bocsánat,hogy csak most írok ,de mikor utoljára itt voltatok elfelejtettem leírni a honlap címeteket és Barbitól most tudtam meg. Kicsit meg késve szeretnék gratulálni a Házasságotokhoz :-))))Azt tudom ,hogy az esküvő nagyon jól sikerült és ennek nagyon örültem:-).Most elolvasgattam az élményeiteket és bocs ,de kicsit irigykedek:-)és nagyon bátornak tartalak Benneteket.Nagyon jó stílusban írtok élvezet olvasni:-)Tartsatok ki élvezzetek minden együtt töltött meghitt percet mert ezt az élményt soha senki nem tudja majd elvenni tőletek.Vigyázzatok Magatokra !!Szeretettel Üdvözöllek Benneteket (masszírozós) Judit

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


1 + 5 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>