Gyalogszerrel a Föld körül – Interjú Simon Dáviddal, a világjáró vándorral

Három éve indult el Dávid kelet felé, hogy körbevándorolja a földet. Több tízezer kilométert tett meg gyalogszerrel, számos országon és vidéken keresztül vezetett az útja, megjárta Közel-Keletet, majd Ázsiát. Az ázsiai szakaszról blogot írt, naplója egzotikus olvasnivaló a világról, gyalogos szemmel: http://gyalog.postr.hu/. Ezt követően áthajózott Közép-Amerikába, ahol elbúcsúzott az olvasóktól, de a jó hír: Dávid újra ír!

Gyaloglunk.hu: Miért indultál el vándorútra? Mi volt az eredeti motivációd? Miért gyalogolsz most?

Simon Dávid: Most már lassan három éve annak, hogy volt egy álmom. Megálmodtam azt, amit ma csinálok, azaz hogy egy hátizsákkal és egy bottal követem az Utat. És egyik nap eldöntöttem, vagyis inkább ráéreztem, hogy ez több volt, mint egy álom, ez egy égi jel volt. Így elkezdtem készülődni, majd pár hónappal később nekivágtam az Útnak. Sem a motivációm, sem a hozzáállásom nem változott azóta. Félig komolyan, félig viccesen az első pillanattól kezdve azt mondom, hogy hazafelé tartok.

Dávid Közép-Amerikában

Dávid Közép-Amerikában

Gy.hu: A webes naplódból kiderül, hogy van néhány vándor bölcsesség, amelyekre az út során tettél szert. Miket tanultál az úton?

S.D.: A legfontosabb dolog, amit egy újvidéki parasztembertől tanultam, vagyis ő tudatosított bennem, amikor ízes tájszólásban ezt kérdezte tőlem: “ejn csok onnyit kérdennék, hogyan lélegzel fijam?” Tehát a legfontosabb dolog: lélegezni. Minden más utána jön. Ennek van egyfajta szimbolizmusa is, de a metafizika is alátámasztja ezt.

A másik dolog, ami nagyon felerősödött bennem az elmúlt években, hogy hallgatok arra a bizonyos belső hangra, a megérzéseimre, még ha sokszor a racionalitás mást diktálna is.

A harmadik dolog, hogy ne ítélj külső alapján! Az első ránézésre visszataszító emberek egy kedves szó hatására pillanatok alatt, sokszor szinte varázsszóra megváltoznak, és meghálálják az emberségességet.

Fontos lecke a vándorúton, hogy légy alázatos! George Carlin (amerikai író-gondolkodó – a szerk.) idevágó idézete szépen megfogja a lényeget: „Minden nagy ember első próbatétele az alázatosság, és minden emberben van valami isteni.”

Vannak praktikus bölcsességek is, amelyek segítenek az úton. Például, hogy három különböző embert kérdezz meg ugyanarról a dologról, és általában a harmadiknak lesz igaza. A legbiztosabb, ha válaszokat átlagolod.

Ugyanilyen gyakorlati bölcsesség, hogy azért, mert mindenki úgy csinálja, nem biztos (sőt, általában biztos, hogy nem) az a legjobb út. Csak tarts ki az eredeti elhatározásod mellett.

Azt is tapasztaltam, hogy ott mindig van emberség, ahol asszonyok es gyerekek vannak. Így ha választhatok két hely között, mindig azt választom, ahol látok apróságokat és asszonyokat.

A Camino de Santiago főmottója legyen az utolsó: “Sin dolor no hay gloria.”, ami szabad fordításban azt fejezi ki, hogy minden szenvedés meghozza a maga gyümölcsét.

Gy.hu: Mivel lát többet egy vándor, mint egy hagyományos utazó?

S.D.: Ha a hagyományos utazót turistának hívhatom, akkor a kérdés másik felére felel a klasszikus Paul Theroux idézet: “Tourists don’t know where they’ve been, travelers don’t know where they’re going.” (A turista gyakran azt sem tudja, hol járt legutóbb, az utazó pedig nem tudja, hogy hová tart. – a szerk. szabad fordítása). Azt hiszem ez igen lényeges különbség, és az én szemszögemből nézve nagyon is igaz

Gy.hu: Mi okozza a legnagyobb örömet a vándorutadon?

S.D.: Az önfeledt gyaloglás, a szabadságérzet, az ismeretlen hívószava. Egyébként hosszas gyaloglás közben – egy bizonyos fizikai kondíció elérése után – endorfin képződik az agyunkban, ami maga a boldogság, vagyis örömérzet.

Dávid Ázsiában

Dávid Ázsiában

Gy.hu: Hogyan tartottál és tartasz ki a célod mellett? Hogyan kezeled az akadályokat, kudarcokat?

S.D.: Számomra nincs más választás. Erre tettem fel az életem, ez az abszolút prioritás, a legnehezebb pillanatokban sem volt valós alapja annak, hogy feladjam, nem tudnék többet nyugodt lelkiismerettel tükörbe nézni. Inkább halok meg a célért küzdve, mintsem feladjam. Van egy idevágó zen bölcsesség is: “Az akadály maga az Út” – azt hiszem ebben minden benne van.

Gy.hu: Melyik volt eddig a legfélelmetesebb kalandod?

S.D.: Mindig azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb ellenségem, az ember. Egyrészt saját magam, az emberi gyarlóságból fakadóan, másrészt más emberek is, akik a próbatételeket jelentik.

Erre a kérdésre sokáig azt a bizonyos első törökországi napot szoktam felemlegetni, amikor szó szerint az életemért küzdöttem Pengével és Villámmal (akkori késem es botom) egy falka kóbor kutyával. Amióta Honduras fővárosában, Tegucigalpában megtámadtak, megvertek es kiraboltak, azóta ez a legsúlyosabb esemény, ami a vándorutam alatt történt. Vérző fejjel, egy ellopott kamerával és pénzzel megúsztam a dolgot, de lehetett volna sokkal rosszabb is.

Gy.hu: Szerinted mivel kell tisztába kerülnie az embernek, mielőtt egy vándorútra indul?

S.D.:  Ha a magam példáját veszem, én semmivel sem voltam tisztában. Sem akkor, amikor az El Camino de Santiagót végigjártam, sem a világkörüli út előtt. Csak egyvalamit tudtam, hogy teszem az egyik lábam a másik után, és majd lesz valahogy. Az eltökéltség a legfontosabb. Nehéz pillanatok úgyis jönnek, de az Út fizet. Segít és véd, és akkor jön a nem várt segítség, amikor a legnagyobb szükség van rá. Sokszor előfordult velem, hogy távol mindentől, amikor már nem volt vizem, egyszer csak „jött” egy patak, vagy ott termett egy gyümölcsfa, ha nem volt mit ennem, vagy sötétedéskor egy parasztház, amikor nem volt hol aludnom. Csak alázatosnak kell lenni Vele, az Úttal szemben. Nem véletlenül írom mindig nagybetűvel.

Gy.hu: Szoktál-e gyaloglás közben meditálni, és ha igen, hogyan?

S.D.: Nagyon jó és összetett kérdés, és a válasz igen. Távol-keleten van a meditáció igazi hagyománya és szülőhazája is. Bár az újkeletű, divatos nyugati meditációs- és jógatanfolyamok miatt gyorsan terjed a meditáció koncepciója, azt gondolom, nagyon sokan rosszul közelítik meg a dolgot. Ez egy belső Út, és valóban segít(het) egy guru, mindenkinek a saját Útját kell járnia. Sőt – az emberi természetből fakadóan –, megvan az a csapdája is, hogy hosszas “belső gyaloglás” után az ember egyszer csak egy már “megtett szakaszon” találja magát, azaz újra kell tanulnia a már korábban megismert dimenziókat.

A lélegzés, amire szintén számtalan technika létezik, alapvető feltétele a meditációnak. Ezt megfelelően kombinálva – például gyaloglással vagy éppen zöldségpucolással – elérhetünk egy olyan szintre, amit már meditációnak lehet hívni.

Tanultam másoktól és segítettem másoknak tanulni, de nem tudnám szavakban visszaadni, hogy mi a lényege. Nekem például a napenergia, amitől a legtöbb ember napszúrást kapna, sokat segít. Másnak egy bizonyos posztúra (asztana), megint másnak a zene vagy a füstölők. Ergó, ahány ember, annyiféle meditációs “módszer”.

Gy.hu: Elgondolkoztál egy bájos lány kapcsán, hogy egyszer visszatérsz és letelepedsz?

S.D.: Mi az, hogy. Hányszor csavartak el a fejem vagy éppen fordítva? Ám megfogni egy vándort nagyon nehéz, sőt, azt hiszem, lehetetlen. Az Út hívószava mindennél erősebb, még ha ideig-óráig minden szép és jó egy helyen.

Visszatérni számtalan helyre szeretnék, de őszintén szólva nem találtam még sem olyan lányt, sem olyan helyet, ami/aki abszolút értelemben visszahívna. Indonéziában álltam hozza legközelebb, de éppen nemrégiben zártam le magamban ezt a történetet is. Úgyhogy egyelőre keresek tovább.

Gy.hu: Mit kell elengednie, aki vándorútra vállalkozik?

S.D.: Ez egy furcsa egyenlet. Minél többet engedsz el, annál többet kapsz. Azt hiszem, ez nagyban függ attól, hogy milyen a vándorút, és mennyi idő. A legtöbb ember, aki utazónak hívja magát, az szimplán turista, mert rengeteg dolgot képtelen elengedni. Ez igaz materiális es spirituális értelemben is.

Mondok egy pár dolgot, hogy miket érdemes elengedni. Mobiltelefont. Előítéletet. Kényelmet (ez persze relatív). Megszokást.

Mi az, amit nem szabad elengedni? A vezérelveket és értékeket, mert azok univerzálisak, és felette állnak mindennek.

Én szinte mindent elengedtem, és mégis még oly sok minden felesleges dolgot cipelek magamban.

Dávid az Úton

Dávid az Úton

Gy.hu: Van visszatérés a normális életbe egy ilyen lélekformáló kaland után?

S.D.: Hiszem, hogy igen. Bár erre a kérdésre térjünk vissza, mondjuk öt év múlva.

Gy.hu: Mire vagy legbüszkébb a gyalogutad két éve alatt?

S.D.: Egyértelműen a családomra. Nélkülük – a szüleim és a testvérem – támogatása nélkül képtelenség lenne ez az út. Ők segítenek át a legnehezebb pillanatokon, ők teremtették meg a feltételeket, és többek között Értük gyalogolok. Pedig amikor elsőként velük közöltem az elhatározásomat, erősen ellenezték a dolgot. De azután mindenben támogattak.

Az interjú megjelenését a Saucony támogatta

Saucony - Loyal to the sport

Saucony - Loyal to the sport

2 hozzászólás: Gyalogszerrel a Föld körül – Interjú Simon Dáviddal, a világjáró vándorral

  1. Szaszu szerint:

    Hol van most David? Mi lett vele?

    • Zsófi és Gábor szerint:

      Kedves Szaszu,
      nem beszéltünk vele az interjú óta, de a facebook szerint él és virul.
      Works at United Nations ESCAP
      Lives in Bangkok, Thailand
      Üdv
      Gábor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ 8 = 17

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>