Út a Pielach folyó völgyében
Mariazell 800m feletti magasságon fekszik, akárcsak a többi „szent hegy” (Josefsberg, Joachimsberg) Annaberg felé, így az első napot ezen a tengerfeletti szinten tettük meg. Utunk zöldellő sípályák mentén vezetett. Ezen a magasságon már elolvadt a hó, így a falvak csendesek, kihaltak voltak.
Az út mellett vezet a Mariazellerbahn is, egy keskeny nyomtávú vasút, amellyel Sankt-Pöltenig vitethetnénk magunkat egy zarándokút után, az osztrákok legalábbis ezt teszik.
http://www.mariazellerbahn.at/strecke.php
Első napi szállásunk – egy ifjúsági hotel Annabergben – zárva volt, így újra vendégfogadók áraira számíthattunk. Ám a gondnoknak megtetszett a történetünk, így azt mondta, ha van nálunk sátor, a sportpálya mellett a mezőn felverhetjük.
Így is tettünk, és mire felvertük, két tányér meleg étellel vendégül látott minket, mi pedig őt és a feleségét az esküvőről maradt pálinkával.
Ha jól értettük, ő egyszer rugós gólyalábbal tette meg az utat Graztól Görögországig fiatalabb korábban. Bevalljuk, mi sem értjük, hogy ebben pontosan mi a jó. De az életérzés hasonló lehet, mint amikor gyalog útrakel az ember.
Aznap kellemesen pihentünk a madárlakta völgyben. Éjjel eleredt az eső, de a sátor jól vizsgázott, mindenünk száraz maradt az órák hosszat tartó eső alatt.
Másnap az út Annabergből lefelé vitt, egy gyönyörű szurdokban a patak mentén, ahol minden lépésünre vigyázni kellett. Hosszú kilométereket tettünk meg a meredek lejtőn lefelé, a folyton legördülni akaró kavicsok elleni küzdelemben.
Útközben a völgyben elmentünk egy fatemplom mellett, ami házilag készített, vagy otthonokból származó szentképekkel, illetve az adományozók és a falusiak fényképeivel volt díszítve. Különös egyveleg, de kellemes a hangulata. Itt is végig eső kísért minket.
Kirchberg környékén terveztük megszállni, és mivel megérkezett a kártyafüggetlen mobiltelefon, amelyhez a SIM kártyát már korábban beszereztük, elkezdtük felhívogatni a szállásokat, melyik mennyibe kerül. A legtöbb helyen nem volt szabad szoba, de az egyik fogadós megengedte, hogy a kertben a lóistálló mellett sátrazzunk. Legalábbis valószínűleg ezt mondta, mert a telefonon szinte egyetlen szavát sem lehetett érteni.
Elindultunk a szállás felé, de későn kérdeztünk meg valakit, merre van a hely, így egy jó órás séta várt ránk – visszafelé!
A fogadó végül meglett, és kipróbáltuk, hogy sátrat sötétben is tudunk állítani. A személyes találkozáskor kiderült az is, nem a mobiltelefon a hibás, hogy nem értettünk semmit. A házigazda olyan tájszólásban beszélt, hogy egész idő alatt egyetlen szavát sem értettünk, csak a jóindulatot, amivel befogadott minket, és pontosan erre volt szükségünk.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!