Osztrák vendégszeretet … (2)
Kaumbergben a zarándokút által ajánlott szállást vettük igénybe. Amikor megérkeztünk a szálláshelyre, a fogadóban minden asztal zsúfolásig tele volt, így a különteremben ültünk le. Befelé menet persze köszöntünk, de nem nagyon foglalkoztak velünk. Bejelentkeztünk a háziasszonynál, és kérdésére felelve itt is elmondtuk, honnan jövünk és merre tartunk. Nem szólt semmit, de miután kiment, felbolydult a közösség a másik teremben, és meghallottuk a kulcsszavakat, hogy”Budapestről”, „Santiago de Compostela”, „zarándok”, „nászút”.
Amikor a háziasszony visszajött, vendégkönyv volt a kezében. A bejegyzések minőségéből arra következtettünk, hogy a könyv különleges vendégek esetében kerül elő, „egyszerű” bécsi zarándok bejegyzések nem voltak, pedig a szállás szerepel a hivatalos Via Sacra szálláslistán.
De kifelé menet már nem jutottunk el az ajtóig. Barátságos mosolyok fogadtak minden asztalnál. Az elsőnél egy idős bácsi magyarul köszönt nekünk. Kiderült, hogy ’56-os magyar, aki azóta kinn él. Évek óta nyugdíjas, és most a volt kollégáival ült be palacsintázni a fogadóba. Huszonöt éve törzsvendég, nagyjából annyi ideje dolgozott az utolsó munkahelyén is, de a munkatársai egyszer sem hallották magyarul beszélni. Mi pedig huszonöt év barátságát kaptuk meg azon az estén. Ott helyben meghívott minket egy körtesnapszra, ami a gyaloglás után azonnal a fejünkbe is szállt.
Kellett a tompítás, mert ettől kezdve minden asztalnál megállítottak minket, és kérdésekkel bombáztak. Mindenhol megdicsértek minket, majd a pultnál álló termetes emberhez vittek bemutatni, akiről kiderült, hogy a kaumbergi polgármester. Megrázta a kezünket, barátságosan üdvözölt, megerősítve a hely barátságos légkörét. Az este meghitt és szeretetet-teli volt.
Végül a vendégszobában aludtunk, mert a matracos szálláson a pajtában süvített a jeges szél a cserepek között, de kaptunk némi árengedményt. Az álmot nem kellett siettetni – de ezt a 25 érvből úgyis tudtuk.
Másnap reggeli járt a szobához, és az asztalnál hatalmas meglepetés várt: egy óriási péksütemény, nekünk szóló felirattal. Mint kiderült, a polgármester egyben pékmester is, és annyira meghatotta és egyben fellelkesítette a történetünk, hogy reggel sütött nekünk külön egy hatalmas kalácsot, majd gondoskodott róla, hogy még azelőtt odaérjen, mielőtt hétkor reggelizni megyünk. Mi ez, ha nem csoda?
Mi pedig megtettük a magunk részét. Ahogy írtuk, az is hihetetlen, mennyit meg tudunk enni egy ültő helyben.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!