A nagy nap reggele

Másnap reggel bejelentkeztünk a kempingbe, és amikor megkérdeztük az éjszaka árát, három és fél hónap után először elhangzott a mondat: számlával vagy anélkül. Költségelszámolásunk nincs, papírra szükségünk nem volt, úgyhogy meglehetősen kedvezményesen töltöttünk ott két napot.

Megkérdeztük a gondnoktól, hová érdemes állni, mire ő térképet adott, és rámutatott egy helyre: az emelkedő tetején egy kanyar után.

Az elszámolás után bezártuk az értékeinket az irodába, aztán megreggeliztünk és bementünk a városba. Megkerestük az ajánlott helyett, ahol szinte alig voltak emberek – mint kiderült, óriási tömeg zsúfolódott össze az előző kanyarban –, és kényelembe helyeztük magunkat.

Mi történik a Tour de France-on, amit a tévéből nem lehet látni?

Aki már volt élőben a versenyen, az nyugodtan ugorja át ezt a részt, mert unalmas lesz. Aki viszont nem volt még, annak íme.

Az utakat aznap reggel zárják le, és a verseny elhaladta után egy órával már újra meg is nyitják. A rendőrök az útlezárással egy időben érkeznek, és minden stratégiailag fontos kanyart, kereszteződést „megszállnak”, útba igazítva az arra járókat az eseményről, nem mintha bárki is nem tudná, mivel ez óriási hír minden községben.

A nézők már órákkal korábban elkezdenek szállingózni a helyszínre, hogy helyet keressenek, sokan kinyitható kisszékkel, karosszékkel készülnek, és mindenki egy kis irigységgel nézi azokat, akik az útvonal mentén laknak, ők bátrabban esznek-isznak, és mennek mosdóra.

Aki kijön a versenyre, szurkolni jön, és ezt már órákkal korábban, minden elhaladó autónál gyakorolja. Mindegy, hogy rendőr, zsandár vagy szervező, hujjogatás és fütyülés a jutalma mindenkinek, aki járművel elhalad a lelkes nézők előtt. A legnagyobb bíztatást például a babos kendős idős hölgy kapja, aki viharvert, háború előtti kerékpárjával kerekez el, pont a verseny útvonalán.

A karaván

A mezőny mindig tervezett időben érkezik minden faluba, de előtte másfél órával kezdődik a program, a karavánnal.

Az első hivatalos autó a zsandárság, majd a versenyt biztosító rendőrség. TdF alkalmával a zsandárokat és a rendőröket is éljenzik, ők ki is tesznek magukért: több színben villogó autóval érkeznek. A kocsiban ülő parancsnokok szemlátomást elégedetten nyugtázzák, mégiscsak szeretik a népek a zsandárokat.

A csendőrök

Aztán kezdődik az igazi népünnepély, az autós felvonulás.

A szponzorok tucatnyi, viccesen felszerelt autóval érkeznek, legtöbbről hangos zene szól, és a termékek reklámja, a szponzor céges színeibe öltözött hostessek integetnek a kocsik tetején, és apró ajándékokat dobálnak az egyre lelkesebb nézők közé.

A TdF minden marketinges álma. Ki lehet élni minden kreativitást az autók felszerelésétől kezdve az ingyenes ajándékok kitalálásáig, azzal a tudattal, hogy termékeny talajra találnak a reklámüzenetek: az emberek ölre mennek a pöttyös kulcstartóért vagy a sárga sapkáért.

Az ételt forgalmazó cégek apró falatkáiért szabályos közelharc folyik minden korosztály között, a fiataloktól az öregekig.

Minden autót megéljeneznek, de az igazán nagy sikere azoknak van, akik villogtatnak és dudálnak is – általában dallamkürttel. Ebben össze is lehet foglalni a sikeres TdF marketinget: két egyforma autó közül a dallamot játszó mindig nagyobb hurrázást kap.

Úgy tűnik, a látogatók meg vannak győződve, hogy az ajándékokat ki kell érdemelni, amit elsősorban integetéssel, ugrálással és kiabálással lehet megtenni. Mindegy, hogy kapnak-e valamit, az emberek minden autó felé nyújtogatják a kezüket.

Aki csodálkozott már azon, hogy a TdF közvetítésen mindig ujjonganak és kiabálnak az emberek, az jobb, ha tudja, már órák óta ezt teszik, egy mini zacskó cukorkáért, vagy felfújható párnáért produkálva magukat.

Időnként egy-egy autó megáll, de ezekhez jóval kevesen mennek oda: itt a hivatalos TdF csomagot vagy a napilapot venni kell, nem kiérdemelni. Pénzt kevesen szánnak erre, bár a napilap mellé szalmakalap jár, és kinek ne lenne szüksége egy napilapos logót hirdető egyen-szalmakalapra?

Aztán újabb autók jönnek, szintén céges jelzésekkel, ezekben a sofőr arra figyel, ne üssön el senkit, aki az úttestre merészkedik, míg a hátsó ülésen magabiztos emberek királyként integetnek a felhevült tömegnek – gyanítottuk, hogy ők a céges értékesítők, akik legjobban teljesítettek az adott évben, így övék a dicsőség, hogy ünnepeltethetik magukat az úton. Az út szélén állók meg persze kiabálnak, arra számítva, hogy újabb ajándékokat kapnak.

Ez a csinnadratta eltart másfél-két órán keresztül, és a végére a felhevült közönség készen áll a versenyzők fogadására.

A mezőny

Aztán megjelennek a helikopterek, és ebből lehet sejteni, hogy a mezőny is közeleg. Az autók nagyobb sebességre kapcsolnak, és van egy mágikus pillanat, amikor az út kiürül, és szinte csend lesz. Olyan ez, mint amikor a karmester felemeli a pálcáját, és minden zenész abbahagyja a játékot egy pillanatra.

De a csend csak néhány másodpercig tart, aztán elszabadul a hangorkán, és ebben a pillanatban befordul a kanyarban néhány motoros, hátrafelé forduló operatőrökkel, és megjelenik a mezőny.

Az elsők

Tucatnyi versenyző, akik milliméterről milliméterre küzdenek az egymás közötti távolságokért, az elsőbbségért, a jobb helyért. Tucatnyi kőkemény sportember, akik életük legjobb teljesítményét próbálják leadni akkor és aznap, azon a szakaszon.

És elképesztő elszántsággal tekernek, a vízszintes szakaszon egyetlen bolyban. Rajtuk a világ szeme és Zsófi fényképezőgépe, íme a futam állása Castelsarrazin-ben:

A mezőny

Hat másodperc gyönyör. Ennyi idő alatt haladt el az egész csapat, hat másodpercnyi csodás bringás látvány, amit két órás előjáték előzött meg.

Megérte hajnalig gyalogolni ezért a hat másodpercért? Meg hát, mert majdnem négyhónapnyi teljesítmény gyaloglás van mögötte, hogy már csak 8 extra km-t kelljen gyalogolni a Tour de France-ra.

A kerékpárszállítók közvetlenül a mezőny után mennek