Finisterre és Muxia két kedves kisváros a világ végén, amely általában a zarándokutak lezárását jelképezik: a vándor kiér az Atlanti-óceán partjára, és megnézi a naplementét, amellyel búcsút mond a gyalogútnak.

Katedrális éjjel

Mivel mi azonban még nem búcsúzkodtunk a gyaloglástól, úgy döntöttünk, ezúttal inkább buszra ülünk, megnézzük ezeket a helyeket, és ezt az időt megtartjuk Portugáliára.

A megérkezés estéjén sort kerítettünk egy misztikus szertartásra…

A szertartás eredménye

Másnap kiváltottuk a compostelanum-ot, aztán kibuszoztunk Muxiába. A tengerparti templomban éppen egyházi zarándoklat volt, a környékbeliek töltötték meg a templomot búcsú alkalmával. Mi aztán áttaxiztunk Finisterre-re, ahol még megnéztük a naplemente végét. Szomorú látvány, ahogy lemegy a nap a zarándokút végén.

Naplemente Finisterrénél

Megszálltunk, majd hajnali kelés után kisétáltunk a világítótoronyhoz napfelkeltét nézni.

Hajnali kávé Finisterrében

Számunkra szimbolikus jelentése volt a napfelkeltének, elvégre mi most kezdjük el az út újabb –utolsó – szakaszát.

Napfelkelte a világ végén

Alig vártuk, hogy útnak eredhessünk Fátima felé, így napfelkeltét követően visszasiettünk a városba, elcsíptük az első buszt, amely visszarepített minket Santiagó-ba.

0.00km, a világ végén

A három órás menetidő helyett két óra alatt beértünk, így indulás előtt még elmentünk az ötcsillagos Parador Hotelbe, hátha bejutunk ebédelni. A hotel annó úgy kapott működési engedélyt a katedrálissal szemben, ha minden nap tíz zarándokot vendégül lát reggelire, ebédre vagy vacsorára. Ugyan késve érkeztünk, és nem sok reményt fűztünk hozzá, hogy beleférünk a deles tízbe, de szerencsénk volt, aznap csak hat zarándok volt, aki a hotel ígéretét beváltotta, így mi is csatlakoztunk a többiekhez az ötcsillagos ebédre.

A díszes bejáratot követően kerengőkön és belső udvarokon keresztül haladtunk, majd dísztelen, egyszerű folyosókon egyenesen a konyhára vezettek minket – volt, aki már nem először evett itt a zarándokok közül, és tudta az utat –, ahol a szálloda konyháján kaptunk egyszerű, de bőséges ebédet, amelyet egy külön kis teremben fogyasztottunk el.

Ezt az ötletet négy hónappal korábban Attyapusztán az egyik kedves nővér adta, és örültünk, hogy megfogadtuk a tanácsát. És ezzel az ebéddel el is búcsúztunk Santiago de Compostelá-tól, és útnak indultunk dél felé.