Osztrák vendégszeretet … (1)
Amióta Ausztriában vagyunk, csodák történnek velünk. Szinte hihetetlen, mennyi kedves gesztust, barátságot, szeretet kapunk hátizsákos zarándokként. Korábban csak átutaztunk Ausztriában, vagy síelni jártunk, valójában sem az országot, sem az osztrák habitust nem ismertük, és sztereotípiánk sorra megdőlni látszanak.
Magyarországon például egyetlen autós állt meg Balatonfűzfő környékén, aki felajánlotta, hogy elvisz minket, itt rengetegen megkérdezték, elvihetnek-e, ha nagyon fáradtnak látszottunk, vagy az esti órákban még messze jártunk az aznapi végcéltól. A felajánlást mindig megköszönjük, de ha nincs katasztrófa, akkor szeretnénk gyalog menni végig.
Ahogy járjuk sorra a falvakat, kisvárosokat, mindenkinek köszönünk, vagy intünk. Többségében mosolyunkat mosollyal fogadják, visszaintenek, köszönnek. Akiknek van ideje, megállnak, megkérdik, merről jövünk, merre megyünk, és válaszainkra gyakran felderülnek az arcok. A legtöbben mosolyogva búcsúznak és sok sikert, erőt, kitartást kívánnak.
Kottingbrunnban egy házfelújítás mellett mentünk, ahol egy idősebb úr megkérdezte merre tartunk, majd a válaszunkra egyből azt felelte, meghívhat-e bennünket egy kávéra. Kis gondolkozás után igent mondtunk, elvégre illik elfogadni a vendégszeretetet, és „amit az út ad”, így háromnegyedórás pihenő, csokis keksz, almafröccs és kávé után tudtunk útnak indulni. Mi is meséltünk az utunkról, ő pedig büszkén megmutatta az épülő házat, amelyben borospince is lesz és a szecessziós csillárokat, amelyek a pécsi bolhapiacról származnak. Váratlan, kedves gesztus, feltöltődés az útra.
Szeretettel olvasok Rólatok, Ausztriát a Kristófot látogatva ismertük meg.Ő négy évig élvezte az országot és az embereket. A Jó emberek, szállások, ennivalók, egészség legyen társatok az ÚTON !Piugabi
Köszönjük, úgy tűnik, ez a kíséret megvan!