Meglepetés szállás, pont amikor szükség lenne rá

Elindultunk Melk felé, de a távolságok a valóságban jóval nagyobbaknak tűntek, mint a térkép szerint. A kerékpáros tájékoztató táblák mindegyike mást mondott, a térkép egy harmadik távolságot, és bárki, akit megkérdeztünk, más és más távolságokat saccolt a falvak között. Ezek után nem meglepő, hogy messze voltunk Melktől, amikor elkezdett ránk esteledni, noha reggel hét óta trappoltunk a cél felé. Öt óra körül még csak Ober Grafendorfban jártunk.

Ober Grafendorf előtt

Ober Grafendorf előtt

Menet közben megtudtuk, hogy a községnek nigériai plébánosa van, Emeka atyát mindenki jól ismeri. Azt gondoltuk, megkérdezzük, megalhatunk-e nála, de gyalogutunk házak között vezetett, és az egyik kertből megkérdezte egy idős hölgy, merre megyünk.

Amikor elmondtuk, mit tervezünk, aggodalom jelent meg az arcán, hogy Melk még nagyon messze van. Amikor Emekát említettük, megerősítette, hogy jó ember, de ha mégsem maradhatunk ott, akár alhatunk náluk is.

Eddigre megérkezett a férje is, aki szintén azt mondta, maradhatunk náluk egy éjszakát, ha akarunk, sőt ők színházba mennek, és ha szeretnénk, megkérdezik, van-e még jegy.

Némi eszmecsere után a maradás mellett döntöttünk, és milyen jól tettük!

Először is ebben a pillanatban eleredt a záporeső (újra), így jól esett bemenni a házba.

Másodjára kiderült, hogy a házaspárnak két felnőtt gyermeke van, így az egyik szobájában alhattunk. És nemcsak meleg víz, hanem finom vacsora várt ránk egy környékbeli „heuriger”-ben, csárdában.

Harmadjára utánajártak, hogy volt még jegy estére, így a java csak ezután következett: Mark Twain Ádám és Éva naplója c. darabját mentünk el megnézni Sankt Pöltenbe. Házasoknak szóló „párkapcsolati darab”, a plakát szerint, aki megnézi, annak már nem lesz szüksége párterápiára. Mi ugyanezt gondoljuk egy közös túráról, vagy esetünkben egy zarándokútról. Aki végigjárja a kedvesével, annak sem lesz szüksége külön párterápiára.

“Amikor felébredtem, már nem voltam egyedül. Egy új teremtmény bukkant fel mellettem – a hosszú hajú! … Észrevettem, hogy bal mellemen valami forradás van. Már pusztán az a körülmény, hogy az új teremtmény első bemutatkozása nem járt baj nélkül – nem sok jóval biztat a jövőt illetően.”

Folytatás: http://mek.oszk.hu/00500/00515/

Szórakoztató darab , bécsi színészekkel, és kiderült, akinek a színdarab után mégis szüksége lenne „terápiára”, annak egy asztalnál gyógynövényekből készült természetes potencianövelőt árultak. A háziasszonyok meglepő nyitottságról (vagy végső elkeseredettségről) tettek tanúbizonyságot: ennél az asztalnál folyamatosan hatalmas tömeg és sor állt.

Az előadás végén házigazdáink körbehordoztak minket, mint a véres kardot, mindenkivel beszélgettünk az utunkról, mindenkitől barátságos biztatásokat kaptunk.

Végül a telehold fényénél elvittek Sankt Pölten-be várost nézni… pontosan ahogy szerettük volna, ha a Pielachtal zarándokutat követjük. Gyönyörű barokk kisváros, és néhány éve Alsó-Austria tartományi fővárosa is, ami modern irodaházak építését is eredményezte a „kormányzati negyedben”. Holdfényben kivilágítva mesésen hatott, aznap különösen emlékezetes estét zártunk.

Sankt Pölten éjjel - kormányzati negyed

Sankt Pölten éjjel - kormányzati negyed

Fotó forrása: http://www.fotocommunity.de/pc/pc/display/16293326

Információk magyarul: http://www.austria.info/hu/also-ausztria/st-poelten-1152672.html

2 hozzászólás: Meglepetés szállás, pont amikor szükség lenne rá

  1. Olcsó Szállás szerint:

    Hát előszöris fantasztikusan nagy kitartás kell az ilyen hosszú séta utakohoz, másodszor pedig az óriási elszántság, de amint a fentiekben olvashatjuk léteznek ugye ilyen elszánt emberek is. Gratulálok!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


1 + 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>