Jelzetlen utakon, barátságos falvak között

Sikátor Conques-ban

Sikátor Conques-ban

Conques után meg is találtuk a módját: a zarándokút nagy kerülőt tesz, amelyet egy mellékúton le lehetne rövidíteni. Nincs nagy forgalom, és hamarabb odaérünk Cahors-ba, ha átvágunk. Ehhez ugyan útba kell ejteni egy másik hidat a Lot folyón, de annyi baj legyen, egyik híd olyan, mint a másik. A város, amit kihagytunk, egy újkori szén- és acélbányász város, amely nem sok látnivalóval vagy élménnyel kecsegtetett minket.

Időben is jól jött a rövidítés, mert Conques középkori hangulata magával ragadott minket, és órákat töltöttünk azzal, hogy bejárjuk a hegyoldalra épített házak közötti ódon sikátorokat és utcácskákat.

Conques - Román kori katedrális

Conques - Román kori katedrális

Későn indultunk, de a rövidítéssel hatékonyan terveztünk menni, úgy tűnt, még egy fél napot meg is tudunk spórolni az úton. Ahogy az útjelző keresztnél jobbra fordultunk az aszfaltúton, és magunk mögött hagytuk a zarándokút biztonságot jelentő jelzéseit, újra kiélesedtek az érzékeink.

A zarándokút mentén a hátizsákos gyalogos ismerős látvány, most azonban harsány ’bonjour’-okat kaptunk a kertekből. Itt már nem győzködtek minket, hogy térjünk vissza a jelzett útra, egyszerűen nyugtázták, hogy ott vagyunk, mi pedig nyugtáztuk az út menti ringlószilvafák beérő gyümölcseit.

Zarándokok által soha nem látott, nem rekonstruált romvárak mellett mentünk, a leomlott téglák kupacokban hevertek az elmúlást dokumentálva, a csendes falvak között traktoroktól és kombájnoktól zengett a domboldal.

A tanyákat őrző kutyák sem voltak hozzászokva a bakancsosokhoz, rá is kellett szólni néhányra, amelyik túl közel jelezte a territóriumának határát.

A mellékút főútra vezetett, így mi párhuzamos utat választottunk, és felmentünk egy domboldalra, hogy ivóvízhez jussunk a délutáni hőségben.

Partmenti út a Lot völgyében

Partmenti út a Lot völgyében

Felfrissülés és rossz hírek Flaghac-ban

Kút ugyan nem volt, de egy barátságos idős hölgy megkérdezte, szomjasak vagyunk-e, és házi készítésű ribizliszörphöz a hűtőből vette elő a vizet. A hőségben nincs szebb látvány, mint az azonnal bepárásodó vizeskancsó.

Ugyan alig beszélünk franciául, ő pedig nem beszélt más nyelven, elmondtuk, kik vagyunk, és honnan jövünk, de amikor arra fordult a beszélgetés, merre igyekszünk, az arcához kapta a kezét, hogy nagy baj van: a híd munkálatok miatt le van zárva!

Megköszöntük tehát a vizet és a szörpöt, és útnak eredtünk, immáron gondolkodóba esve: lehet, hogy ez a rövidítés nem is olyan jó ötlet!

A faluban nem sok emberrel találkoztunk, de a bárban, ahol megálltunk egy kávéra, megerősítették a hírt: vissza kell fordulni, mert a lezárt hídon semmilyen módon nem lehet átjutni. A kocsmáros még le is írta a falvak nevét, amely felé visszafelé mennünk kellett, hogy el ne tévesszük.

Simon Dávid barátunk szerint három embert kell megkérdezni minden dologról, és az idős hölgy, valamint a kocsmáros és a felesége pontosan ennyit tett ki, mással pedig nem találkoztunk. Megvolt tehát a három ember, és a hír, hogy vissza kell mennünk néhány órát, hogy járható hidat keressünk a folyón.

A Lot völgye

A Lot nem könnyen úszható át

Átkelés a Lot folyón

Megfigyeltük az úton, hogy hasonló megérzéseink vannak, amikor valami különleges dolog vár ránk. Más alkalommal minden bizonnyal nagy sóhajjal elindultunk volna a biztonságos híd felé, de most úgy éreztük, nem futamodhatunk meg. Nincs út visszafelé, csak előre. Át fogunk jutni valahogy, ha kell, keresünk egy halászbárkát, ha kell, rábeszéljük a hídépítőket. Igaz, este hat óra felé járt az idő, de valaki csak őrzi a munkagépeket.

Ahogy elindultunk a híd felé, hirtelen eszünkbe jutott egy tábla, amit azon a rövid szakaszon láttunk, amelyik a főúton vezetett. Vízi bázis volt kitáblázva 3km-re, de nem tudtuk, milyen messze láttuk a jelzést. Ahogy lementünk a faluból a domboldalon, a főútra érve az első tábla fogadott minket: Base Nautique balra.

Nem tudtuk, ez mekkora hajókikötőt jelent, de kenus és kajakos tapasztalatunk szerint a kikötőmesterek laza életművészek (így kaptunk sátorhelyet Steyregg-ben), és hátha kapunk egy ladikot, ha van éppen egy használaton kívül. Úgyhogy a híd helyett a folyópartra vettük az irányt, hogy próbára tegyünk a szerencsénket a közeledő alkonyban.

Ahogy leértünk, az első reményünk meghiúsult, egyetlen hajó vesztegelt a parton, egy kb. ötvenfős sétahajó, és nem volt rá nagy esély, hogy a kedvünkért beindítják, vagy ha igen, akkor sem tudjuk megfizetni. De ahogy mentünk tovább, a parton leláncolt vízibiciklikre és műanyag kajakokra lettünk figyelmesek.

Ugyan a vízparton nem volt senki, felmentünk az irodába, ahol egy napszemüveges, befont hajú fiatalember fogadott minket. Beszélt angolul, és amikor felvázoltuk, hogy át szeretnénk jutni a folyón, azt mondta, akár ő maga átvinne minket, de meg kell beszélnie a tulajjal. Mi letettük a hátizsákokat, kényelembe helyeztünk magunkat, és vártuk a tárgyalás eredményét.

Hátizsákok a fedélzeten

Hátizsákok a fedélzeten

Nem is kellett sokat várnunk, a tulaj is szimpatikus fiatalember, és azt mondta, meg lehet oldani a dolgot, nem kell hozzá más, mint egy kajak és egy vízibicikli, amivel visszahozzák a kajakot. Így aztán vízre tettünk egy kajakot, a közepére kerültek a szimbióták, és allé, irány a másik oldal.

Átkelés a Lot-on

Átkelés a Lot-on

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


9 + = 11

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>