Az indulás – óráról órára
Miután hajnali négyre hazaértünk a bakancsos muri után, aludtunk néhány órát, aztán magunkat célegyenesben érezve elkezdtünk összeszedelőzködni, és a maradék holmikat kartondobozokba zárni, hogy fél évig nyugton legyenek, amíg vissza nem térünk. Ez azonban korántsem olyan egyszerű. Az órák fogytak – nem úgy a dobozolnivalók. Túl sok dolog várt a sorára, túlontúl rendezetlen módon, és a felszerelések sem voltak berakodásra készen.
Első napra rövid távot terveztünk, pusztán Buda határáig gyalogolva, de ahogy telt a délután, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy már csak alkonyatkor tudunk indulni, azután már csak az esti sötétben. Alaposan alábecsültük a szökési sebességet.
Hajnal lett, mire befejeztük a dobozolást és az utolsó e-mailek megírását, és az otthoni ágyban, de már hálózsákokban nyugovóra tértünk. Április elseje sajnos megtréfált minket.
Első lépések
Nem így a hétfő. Az esküvőt megelőző, túlzsúfolt hetek utáni első „nagy” alvást követően hétfőn végre megvolt a frissesség, ami az induláshoz kell. Gyors reggelit követően a hátizsákokat a hátunkra szíjaztuk, és kiléptünk az ajtón. Utolsó fotók a kapuban, és nekivágtunk Pest utcáinak.
Nem könnyű otthonról elindulni. A megszokott körülmények megszokott cselekvéseket szülnek, és a hagyományos akaraterőnél több elszántságot kíván az indulás. Aki ebben kétkedik, annak javaslok egy gondolati (vagy valódi) kísérletet, hogy mostantól kezdve mennyi időbe telne a lakás összecsomagolása, a holmik bedobozolása úgy, hogy fél évig ne kelljen hozzányúlni.
A következő különös érzés az ismerős utcák bejárása azzal a tudattal, hogy most nem ismerős cél felé tartunk, hanem az ismeretlenbe, ahol minden nap ismeretlen és újdonsággal teli. Nem könnyű a megszokott helyen menni szokatlan céllal, és a tudattal, hogy a következő hónapokban nem ezeket az utcákat fogjuk róni.
Egy hete még munkába siettünk hétfő reggel, de most a munkába siető emberek között kiviláglott a két hátizsák, és a munkával kapcsolatos gondolatok közül kilógtak a vándorút körül forgó gondolatok.
Még a Budai-hegységben is különösen éreztük magunkat, noha ezeket az ösvényeket már tucatszor róttuk, külön-külön és együtt is.
Ami viszont rögtön üdvözölt minket, az a friss levegő és a csend, amit csak lépéseink zaja tört meg.
Sziasztok! Nagyon örülök, hogy útnak indultatok! Várom a további híreiteket, és imában veletek vagyok!
Üdv innen Homokkomáromból
NM
Köszönjük! Gábor azóta már megtudta a meglepetést!
Üdv az Útról
Zsófi