Kedves találkozásunk volt az úton egy magyar családdal, apa, anya, tizenkét éves nagylány és egy bébi kelt útra Saint-Jean-Pied-de-Portban, hogy végigjárja Szent Jakab útját.

Rálátás Pamplonára

Apa vállalkozó, és sportoló, többszörös iron-man, a kitartó futás, kerékpár és úszás megszállottja, aki „kirándulásra” vitte a családját: egyhónapos sétára a gyönyörű spanyol tájakra.

A bébi anyja hasán utazott egy kendőben. Útközben gyakran aludt, de amikor ébren volt, helló-val, plízzel, gudbáj-jal és más egyszerű angol szavakkal köszöntötte a többi zarándokot, akik imádták a nagy kék szemeit. Minden alkalommal volt, aki rámosolygott, megcirógatta, mondott neki egy-két kedves szót, általában a saját nyelvén.

A nagylány ötkilós hátizsákkal, hősiesen gyalogolt, és persze nagyon élvezte a kalandot. Naplót írt a találkozásokról, az élményekről. Azok pedig akadtak bőven: volt olyan szállásadó, aki nem fogadta őket a bébi miatt, és mivel a másik szállás tele volt, a család a lovagtemplomban aludt a hatalmas máltai zászlók alatt.

Más alkalommal medencés szállás volt a napi cél. Nincs más, ami jobban motiválná a család minden tagját, mint a csobbanás a hűs vízbe, főleg ha negyven fokban, árnyék nélkül lépdel a földúton a látóhatár felé.

A táj Uterga előtt

Ahogy néztük őket, rájöttük, nemcsak egy vasemberrel van dolgunk, hanem mindenki hozzáteszi a saját erősségét, egyéniségét a családi ötvözethez. Vasembernek acél családja van.

Ahogy egy darabig együtt sétáltunk, rájöttünk, hogy ezek a közös beszélgetések, nevetések minket is felvidítottak. Néhány óra közös séta után mindenki jobban érezte magát.